Hoppá! Bognár Zsolt kiállt Vidnyánszky Attila mellett, Cserhalmi Györggyel szemben!

Szomorúan olvastam Vidnyánszky Attila Cserhalmi Györgynek írt levelét.
Próbálom érteni a neves színművész motivációit és egyre inkább azt gondolom, hogy a minden ellen való lázadás egy olyan téves magatartásformája bizonyos művészeknek, akiknek a rend melletti kiállás – hiszen az is lázadás a káoszra, a megosztásra játszókkal szemben – érdektelen és inkább a mindenkori fennálló ellen küzdenek, noha amiben élnek az momentán szerethető és elfogadható. Persze minden javítható, ez kétségtelen, de a kompromisszumot mégsem ismerik, csak a megkritizált bukása, ami elfogadható a számukra.

Vajon Cserhalmi mit akar elérni azzal, hogy saját szemszögéből írt sérelmeit egy könyv formájában a bulvárhiénák és a csámcsogni szándékozók rendelkezésére bocsátotta? Egy forradalmár lelkületű művészember, ha nem lázad, attól még nem veszik el a tehetsége.

Emlékszem, a régi Nemzeti színpadán Cserhalmi A konyha című előadásában nyújtott kimagasló teljesítményére, ahol én még színházi gyakorlatos főiskolásként a konyha személyzetének egyik tagja, szereplője lehettem. Gyuri egész lénye magában hordozta a fojtott lázadást, a kitörni készülő dühöt.
Nem értem, hogy az elmúlt évtized tengernyi egészségügyi kínja után, amit elszenvedett, töretlen pályaívét miért teszi tönkre azzal, hogy lázad és marja, most épp Vidnyánszkyt, akit a róla írtak cáfolatán túl nem fűti a lejáratás, a múlt feltétlen felhánytorgatása és annak bárkire történő ráolvasása.
Nem volt elég a Kádár rendszer művészi igazodása, nem volt elég a suttogó kétértelműségek, a sorok közt olvasni tudás bizonytalansága?

Hazánkban a rendszerváltozás után nem a konzervatív értelmiség, hanem a balliberális bebetonozottak uralták a kulturális közéletet és ez napjainkban is így van. Néhány intézménynél, színháznál jelenthető csak ki, hogy vezetője a jelenlegi kormányzat szellemiségét képviseli. Most is a többséget mind a kultúrában, mind az egyetemeinken a liberális kórus lázadó szólistái jelentik. Tehetik a dolgukat és a lázadók, mint Cserhalmi is, nem őket, hanem a Vidnyánszky Attilával is fémjelzett kultúra csinálókat támadják.

A Bródy Jánosoknak, a Koncz Zsuzsáknak, ahogy Udvaros Dorottyának és Cserhalminak is, a szocialista húzd meg, ereszd meg világában is futott a szekere. A mai kultúra csinálók közül mégis kizárólag a szoci rendszer jó esetben megtűrtjei ellen áskálódnak és nem azok ellen, akik vagy maguk, de sok esetben felmenőik jóvoltából régen is és most is fújják a passzátszelet, amit már nem tudnak olyan elánnal tenni, mint abban a korban, amikor valóban a lázadásnak lett volna helye és ideje.

Visszautalnék arra is, hogy a Rómeó és Júlia előadás balesete után hányan, de hányan szedték le Attiláról a keresztvizet. Nem fizet, hazudik, bosszút áll, stb. A végeredmény, hogy a sérültek és a színház között korrekt, a felek által elfogadott egyezség született a kártalanításukról. Ez már nem hír persze, miért is lenne az örök lázadók számára az.
Ha Cserhalmi vagy bárki más a mostani aranyéletű libbantak közül azt a világot tartja csak csodásnak és kritikát nem érdemlőnek, ahol ők az igazság egyedüli letéteményesei, akkor tévednek. Lázadni a normalitásért kell, nem a mindenkit lejáratni szándékozó sakálok üvöltözésének kihangosításáért.
Cserhalmi György a magyar színházi világban maradandót alkotott. A tehetségével létrehozott szobrán csak oda nem illő pattanások a bulvárt kiszolgáló személyeskedései. Egy színházi góliát, ha lázadni akar, ne azok ellen tegye, akiknek lelke vele egy tőről fakad.

Ennek a viselkedésnek szereptévesztés a neve.
Cserhalmi eddigi életműve a rátalált és eljátszott szerepeiből épült telitalálatok sorozata, nem pedig az ,,odamondok, visszaszólnak” felületessége és amúgy kétes ellenőrizhetősége.
SZERINTEM!

Bognár Zsolt /Parabolha/

Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki!