„Na, jó. Most megy el minden érintett a forró bánatosba, de rohamtempóban.
Itt az volt a szöveg, hogy most (értsd: már megint) mindent félre kell tenni, nem szabad finnyáskodni, meg távol maradni, meg szakmaiaskodni, meg elefántcsonttoronyulni, mert különben marad a diktatúra és a fasiszta rém személyesen. Ezért volt olyan, aki beállt hoppmesterkedni ellenzéki rendezvényekre, kanapéján ott ücsörgött az összes hőzöngő, aki börtönnel fenyegette Orbánt (sőt börtönben való megerőszakolással), és maga is fokozta tovább a végső ütközet-feelinget.
Pedig az alapzaj amúgy sem volt kicsi. Évek óta hallgatjuk a rendszer tárgyszerű vagy szellemes (vagy tárgyszerű és szellemes) bírálata helyett sanda gyanúsítgatásokat, a sunyi kis utalásokat a rendszer zsarnoki működéséről egészen a politikai gyilkosságok szavak nélküli vádjáig. (Jut eszembe: Szabó Tímea februárban bejelentett, ismételt megfigyelési ügyével mi van?) Amikor két és fél hónapja írtam arról, hogy aki szerint Orbánnál nem lehet rosszabb, „az végtelen érzéketlenséget mutat azok iránt, akiket ebben az országban genocídiumok során elpusztítottak, értelmetlen háborúkkal halálba kergettek, valódi diktatúrák megnyomorítottak. Amennyiben nagyon ellenzéki is valaki, de a tisztességes és épeszű emberek közé tartozik, akkor el kell ismerje: tud rosszabbat elképzelni a jelenlegi kormánynál. Vagyis ez fokozati kérdés”. Erre jöttek az elállatiasodott gyűlölködők, hogy én milyen rohadék vagyok, mert ez igenis rosszabb, mint bármelyik diktátor vagy tömeggyilkos, és ez az egész körülöttünk teljességgel elviselhetetlen.
A választás után pedig kitört az átkozódás és zokogás, meg ment a művelt közönség terápiába feldolgozni, hogy milyen parasztokkal is él együtt. A kanapétulaj is nyilatkozott a sötét jövőről, és hogy nem zárja ki: távozik az országból. Amúgy történetesen neki még valós oka is volna, mert az valóban minősíthetetlen gengszterség, hogy szinte lehetetlenné tették a meleg pároknak az örökbefogadást (mondom ezt úgy, hogy a melegházasságnak nem vagyok feltétlen híve, igaz, megrögzött ellenzője sem). Pedig szemben a kamutémákkal, amelyekkel Orbán trigereli az egzaltált kékharisnyákat és kékzoknikat, akik aztán rohannak pénzért valamelyik NGO-hoz, hogy térítsenek az elmaradott ugaron (értsd: matricázás + workshop), ennek vannak valódi áldozatai. Gyerekek, akik szeretetben, jobb egzisztenciális helyzetben, nagyobb biztonságban nőhetnének föl, ehelyett maradnak állami gondozásban, nevelőszülőknél.
És akkor érkezik a ceremónia, a végső ütközetet követő gála, és kiderül, hogy a fentiekből semmi sem komoly. Ugyan már, nem kell azt úgy mellre szívni. Megenged egy fotót? Pacsi. Na, most képzeljük már el, hogy én mit kapnék, ha kiraknék egy közös képet Orbánnal, pedig vagy harminc éve ismerem. Úristen, abból mi lenne! Akkora szekeret még nem hordott a hátán a Föld, amelyet ezt követően a kommentszekció összepattintana. Nu, de akkor most megyek is fotózkodni a Karmelitába, hátha kapok egy interjút is.”
– írja Hont.
Add tovább!
