Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Hont András egy pillanat alatt „megsemmisítette” a Párbeszédet – majd egy laza mozdulattal a teljes magyar ellenzéket

0 megjegyzések 80 megtekintés

„Az ellenzék progresszív újraszerveződésében Gyurcsány Ferencnek nem lehet szerepe” – mondta a Telexnek Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke.

Egy dologban biztosan van különbség a Párbeszéd és Gyurcsány Ferenc között. Utóbbira már szavaztak úgynevezett emberek.

A Párbeszéd meg magát lájkolja” – reagált a fejleményekre Hont András a Facebook-oldalán.

 

 

Az ellenzék valódi problémája Hont András szerint

„Amúgy meg azok, akik két éve itt fölényeskedtek, hogy »ti még mindig gyurcsányoztok?«, meg röhörésztek, hogy »tudjuk, a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, haha«, most azok kékfideszeznek a leghangosabban.

Az ellenzéknek elsősorban a politikájával volt baj, illetve annak teljes hiányával, de ezt még mindig nem értik”

– vonta le a következtetést a publicista.

 

 

(Mandi)

 

 


 

 

 

Tisztelt olvasóink, kedves barátaink, támogatóink!

 

Ahogy ígértük, mindenkit tájékoztatunk a Wittinghoff per kapcsán kialakult újabb helyzetről. 

Mint mindenki tudja, szerkesztőségünket másodfokon is elmarasztalták egy durva politikai bírósági ítélet által, amiben  4.5  millió forint + kamatok (2019-ig visszamenőlegesen!) + adók + perköltség büntetést kaptunk.

 

 

 

Hosszan mérlegelés után szerkesztőségünk úgy döntött, hogy az igazságszolgáltatásba vetett maradék hitünket is összeszedve a Kúriára visszük ügyünket. Ez a döntés anyagilag és lelkileg is megterhelő számunkra, hiszen mindenkit megviselt ez a kifejezetten méltatlan és igazságtalan politikai bírósági ítélet. Ezzel kockáztatjuk, hogy esetleg magasabb lesz a ránk kirótt büntetés összege, de reméljük, hogy ebben az esetben a valóban bűnös és közélethez méltatlan felperest fogják elmarasztalni.

 

 

Amennyiben lehetősége engedi és szeretne hozzájárulni a Kúriára benyújtott fellebbezés költségeihez, az alábbi számlaszámon tud nekünk segíteni és fennmaradásunkat támogatni:

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

 

Köszönettel,

 

A mindenszo.hu szerkesztősége

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.