in ,

Hont András a tanár tüncikről: az akciók csak egy szűkebb kört radikalizálhattak, ez látszik az időközi választások eredményeiből.

A NER és a tüntetések: elzúgtak forradalmai

„Ehhez képest volt a jegesnél is hidegebb zuhany az ellenzék számára a ’18-as választás eredménye. Az emiatt érzett csalódottság és frusztráció mutatkozott meg Budapest közterein közvetlenül a választást követően, hogy azután az apátia legyen az úr. Részint ennek reakciója volt, hogy az ellenzéki politikusok a közönséget felrázandó formabontó parlamenti performanszokba kezdtek, az engedetlenség formáit pedig igyekeztek kivinni az utcára is. A már említett hídfoglalós, füstbombás, túlóratörvény elleni megmozdulások ennek a kisülései voltak, és ez mutatkozott meg az MTVA előtt is.

Az akciók azonban csak egy szűkebb kört radikalizálhattak, nem a társadalom szélesebb rétegeit, legalábbis ez látszik az időközi választások eredményeiből. A megelőző négy évvel szemben 2018 és 2022 között megint a Fidesz dominált. Az első ciklushoz hasonlóan az időközik kétharmadát a kormánypárt és csatolt része nyerte meg. Hogy mégsem ez a tény határozta meg a kormányellenesek hangulatát, az az önkormányzati választásnak köszönhető. A rendszerváltás óta először tartottak parlamenti ciklus közben általános helyhatósági választásokat, amelyeken az ellenzék a NER első 8 évéhez képest jelentős pozíciókhoz jutott. Valójában azonban csak annyi helyet szerzett meg, amennyit 2006-os önkormányzati veresége után az MSZP-SZDSZ is birtokolt. Az idei választás – a háború és az ellenzéki hibák hatása mellett – azokat az erőviszonyokat mutatta meg, amelyek láthatóak voltak ciklus közben is.

Összefoglalónkból akár az a következtetés is levonható, hogy a NER-ben rendezett demonstrációk néhány tíz-, esetleg százezer ember szabadidős tevékenységeként szolgálnak. Van ilyen aspektus is, és vannak, akik önkéntelenül ilyen irányba tolják a megmozdulásokat. Azonban nem volt minden demonstráció és egyéb akció eredmény nélküli.”

 

– írja Hont.

 

 



 

 

 

 

 

További híreink:
Puzsér Róbertnek nincs joga megszólalnia a közéletben, amíg elnézést nem kér a budapestiektől – Ezért kéne elnézést kérniAgyhalál: Csintalan Sándor szerint Nagy-Magyarország nem létezett soha – Akkor Csintalan Sándor sem létezikAz EU-s korrupció óta Feriné totál eltűnt – Vajon mi a csicskulás oka? Hova tűnt a bolgár nő?Baj van libernyákéknál: egyre közelebb ér a brüsszeli korrupciós botrány Gyurcsánynéhoz – VideóAki akkumulátorgyárral rendelkezik, az tud nagy mennyiségben gyártani, így azé lesz a jövő – VideóKöhög a bolha – A románul beszélő román Fegyőr nekiment SzijjártónakMegszólalt a DK ifjúsági mozgalma – A Momentum vezére ledobta az ékszíjat: azonnal szüntessék meg az árstopokat!Guruló dollárok: Varga Judit tájékoztatást kért az EB-től arról, együttműködött-e a testület az Action for DemocracyvalSzijjártó helyretette az eddigi legsilányabb amerikai nagykövetet – VideóEz a csávó miért nincs még börtönben?!?!?! Nem engedi el Újbuda Czeglédy CsabátA kormány ezt is elintézi: kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét a következő 6 hónapban – VideóFelszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy azonnal minden hídról tiltson ki minden autót Budapestről! Legyen bátorEz egy hülye: Kamu Genya: gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a LánchídraBaloldal: ne legyen semmi! Ne épüljön semmi, sehol, soha!Megadja eléggé nekiment Puzsérnak – Puzsér új vallást talált magának, a nyugatizmust

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Megint megy a műbalhé: 3 ezer iskolában csak 71-ben tüntetnek! Ez 2%!

Biden: kész vagyok tárgyalni Putyinnal