Megbukott a Jobbik kampánytémája
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) megfelelően járt el a letelepedési kötvények ügyében végzett átvilágítások során, és nem álltak fenn nemzetbiztonsági kockázatot jelentő tényezők – ismerte el az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület hétfői zárt ülése után.
Mirkóczki Ádám úgy fogalmazott, a sajtóban napvilágra került, hogy nemzetbiztonsági kockázatként aposztrofált emberek is letelepedési kötvényhez jutottak, így az ülésen egyebek mellett tájékoztatást kaptak a letelepedési kötvények ügyéről is. A jobbikos politikus közölte: ez alapján megállapítható, hogy amikor az AH az átvilágításokat végezte, nem álltak fenn nemzetbiztonsági kockázatot jelentő tényezők.
Mindezek ellenére Mirkóczki Ádám, valamint Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja is reményét fejezte ki, hogy az azóta felmerült információk alapján lesz majd felülvizsgálat az ügyben. Szél Bernadett szerint sokkal alaposabban fel kell tárni a letelepedési kötvények ügyét.
Mirkóczki Ádám elismerte, alaptalan volt az aggodalmuk, de újabb vizsgálatot szorgalmaz
Fotó: Kurucz Árpád
Emlékezetes, a tavaszi választások előtt épp a Jobbik volt az, amely a letelepedési kötvények nemzetbiztonsági kockázata miatt felszólította a kormányt azok felfüggesztésére.
Staudt Gábor akkor azt mondta, a letelepedési kötvények nemcsak korrupciógyanúsak, hanem nemzetbiztonsági kockázatot is rejtenek. Mindezt a jobbikos képviselő a Magyar Nemzet azon cikkére reagálva közölte, amely szerint egy orosz bűnöző – kijátszva a magyar hatóságokat – jutott kötvényekhez. Staudt úgy fogalmazott, a „fideszes kapzsiság” most már az állam biztonságát is veszélyezteti, hiszen ha bűnözők juthattak letelepedési engedélyhez, akkor nem kizárt, hogy terroristák is vásároltak a kötvényből.
A Belügyminisztérium közölte, a kötvényt vásárlókat ellenőrzi a Bevándorlási és Állampolgári Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, az AH és a rendőrség is. Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának akkori elnöke, valamint Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja mégis aggodalmának adott hangot.
Hétfőn azonban az AH tájékoztatásából kiderült, mind a Magyar Nemzet állításai, mind a Jobbik félelme alaptalan volt.
(magyaridok.hu)