Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

Hivatalos: Nagy-Britanniában már mindenkinek elege van a bevándorlásból

0 megjegyzések 0 megtekintés

Legyen szó életkorról, etnikai származásról vagy éppen a Brexithez fűződő viszonyról, az Onward jobbközép think thank legújabb kutatása szerint a britek egyetértenek abban, hogy a kormánynak mérsékelnie kell a szigetországba irányuló migrációt.

A 10 ezer ember megkérdezésével készült reprezentatív felmérés több előítéletet is megdöntött. A jellemzően liberálisnak és bevándorláspártinak bélyegzett brit fiatalok (18-24 évesek) 38 százaléka támogatja a migráció csökkentését, s csak 36 százalékuk elégedett a jelenlegi tendenciákkal.

Fotó: AFP

Egy másik társadalmi csoport tagjai, az Egyesült Királyság EU-ból való kilépését ellenzők is nemet mondanak a bevándorlásra, náluk 40-34 százalék az arány. Ez már csak azért is érdekes, mert a 2016-ban megrendezett Brexit-népszavazás egyik kulcsfontosságú témája éppen a migráció volt. Az azóta eltelt lassan három év történései (növekvő bűnözés, EU-n kívüli államokból irányuló rekordnagyságú bevándorlás) azonban a maradáspártiakat is a migráció ellen fordította.

Talán még az előbbi kettőnél is meglepőbb az Egyesült Királyság területén élő, az ázsiai kontinensről származó lakosság attitűdje. Hasonlóan a Brexitet ellenzőkhöz, 40 százalékuk egyetért, s mindössze 34 százalékuk nem ért egyet azzal az állítással, hogy mérsékelni kell migrációt.

A harmadik világból érkezett bevándorlókkal történő érintkezés alatt megszerzett negatív tapasztalatok mellett a brit politikai elitből való általános kiábrándulás is közrejátszhat abban, hogy a kormány migrációs politikáját minden társadalmi csoport kritikusan szemléli.

Hasonló összefüggésre enged következtetni egy, a közelmúltban publikált közvélemény-kutatás is: a 2016-os népszavazás óta tartó brit politikai mizéria és a brüsszeli bosszúpolitika miatt többségbe kerültek azok, akik akár a megállapodás nélküli kilépést is elfogadnák, csak végre megvalósuljon az emberek akarata, akik három évvel ezelőtt világossá tették, hogy el akarják hagyni az uniót.

(forrás: Horváth Tamás, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.