in ,

Hivatalos: 43 CT van Budapesten!

Valamennyi budapesti kerületre több CT jut

Összesen 43 CT-berendezés működik ma Budapesten, vagyis majdnem minden kerületre két ilyen eszköz jut – reagált a radiológusok szakportálja arra, hogy Karácsony Gergely szerint minden kerületbe kell CT. Azonban, mint írták, nem is a gépek száma a legfontosabb, hanem az, hogy mennyi vizsgálatot végeznek el rajtuk és van-e elég szakorvos. Az adatok szerint a főváros 1,75 milliós lakosságából 1,2 millió olyan kerületben lakik, ahol több CT is van, de a többi 550 ezer embernek is könnyen elérhető a vizsgálat.

 

Az elmúlt évtizedben a CT- és MR-berendezések száma megduplázódott – olvasható a Radiológia.hu szakportál tegnap megjelent cikkében. Mióta Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy minden kerületbe kellene egy CT-berendezés, ismét fellángolt a vita a fővárosi egészségügyi ellátásról. – Alapvetően nem a CT-berendezések száma, sokkal inkább az elvégzett vizsgálatok mennyisége határozza meg egy egészségügyi rendszer teljesítményét. Azonban senki nem ismeri a számokat – írta Zöldi Péter közgazdász, egészségügyi menedzser a portálon, amely a radiológus szakorvosok közreműködésével 2010 óta gyűjti az adatokat.

– Egy CT-berendezéssel egyaránt lehet naponta öt vagy ötven vizsgálatot végezni. Míg Nyugat-Európában egy CT-berendezésen átlagosan hatezer vizsgálatot végeznek évente, Magyarországon ez a szám meghaladhatja a tízezret. A Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő adatai szerint egyébként Budapesten végzik el az összes CT-vizsgálat harmadát, közel 300 ezer vizsgálatot – tájékoztatott Zöldi Péter.

A radiológusok beszámolója szerint, amikor a múlt csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy Budapesten 27 CT-berendezés van, akkor alábecsülte a jelenlegi helyzetet, ugyanis valójában 43 CT-berendezés működik – tájékoztattak. A 43 CT-berendezés a 23 kerületből 13-ban működik. Nincs CT-berendezés az I. kerületben, a IV. kerületben éppen a múlt héten kapott üzemeltetési engedélyt egy magántulajdonú CT-berendezés, illetve a XV.–XXIII. kerületek közül csak a XX. kerületben van.

 

– Másként fogalmazva, a főváros 1,75 milliós lakosságából 1,2 millió olyan kerületben lakik, ahol van CT, 550 ezer pedig olyan kerületben, ahol nincs, de mivel lehet sétálni, autózni, illetve létezik tömegközlekedés is a fővárosban, ez nem olyan nagy probléma – írta Zöldi Péter. – A kerületek közül egyébként aranyérmes a XII. kerület, amelynek határain belül tíz CT-berendezés üzemel – tette hozzá.

A szakportál szerint a magyar radiológia hiánya nem a CT-k, inkább a szakdolgozók terén tapasztalható, ám az elmúlt napokban több egyetem tartott radiológusi szakvizsgát, így a radio­lógus szakorvosok száma közel harminc fővel nőtt. – Nekik olyan jövedelmi lehetőségeik vannak, hogy nagy magabiztossággal állítható: nem fogják elhagyni a magyar egészségügyet – hangsúlyozta a szakportál.

Az adatok szerint tíz év alatt a CT- és MR-berendezések száma megduplázódott, a következő tíz évben pedig újabb 80-100 új CT-/MR-labor létesülhet.

(Szilágyi Anna, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyurcsányné hatalmas politikai vereséget szenvedett! És ez jó!

Nem stadion – Száz gyermek befogadására alkalmas óvodát adtak át Baranyában