Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Hivatalos: 1%-on az MSZP – Röhögjünk együtt rajtuk – Videó

0 megjegyzések 6 megtekintés

Igen, tényleg. Tényleg 1%-on az MSZP.

Az MSZP színeváltozása: először vala az MDP, a Magyar Dolgozók Pártja. A Magyar Dolgozók Pártja sztálinista irányvonalat követő kommunista párt volt Magyarországon 1948 és 1956 között, amely 1948. június 12-én alakult a Szociáldemokrata Párt erőszakos felszámolásával és a Magyar Kommunista Pártba történő beolvasztásával

Aztán lettek MSZMP: 
A Magyar Szocialista Munkáspárt marxista–leninista párt volt Magyar Népköztársaságban, amely a Szovjetunió támogatásával és felügyeletével egypártrendszer keretében, állampártként gyakorolta kizárólagosan a hatalmat 1956 novembere és 1989 októbere között.

 

Aztán lettek MSZP:

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP)  1989 óta van jelen az Országgyűlésben. A párt 1989. november 21-én alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból.

 

Aztán lettek DK:

A Demokratikus Koalíció 2011-ben alakult szociálliberális, Európa-párti magyarországi párt. A Magyar Szocialista Pártból Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezetésével távozó politikusok, illetve az őket körülvevő szellemi holdudvar hozták létre. Magát nyugatos, polgári balközépként határozza meg.

Na, most az van, kedves elvtársak, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában.  A DK és az MSZP együtt nem oké, ezért hát az egyik fel lesz számolva. A felszámolóbiztos az MSZP jelenlegi vezetése, a nyertes a DK, és Gyurcsány Ferenc.

No, ezért van 1%-on az MSZP.

30 év, és egy elbaszott Rendszerváltoztatás kellett hozzá. Azért elbaszott, mert ezek még köztünk vannak, a közéletben. A gyurcsány-féléknek már rég a csöpögő csapot kéne hallgatnia egy priccsen.

 

Függöny.

 

mindenszo.hu

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.