in

Helyzet van! – Kezdődhet az ellenzéki sivalkodás: május 8-án le lesz zárva a Kossuth tér

Helyes döntés

Kezdődhet az ellenzéki sivalkodás: május 8-án le lesz zárva a Kossuth tér

 

Az Országgyűlési Őrség objektumvédelmi igazgatósága április 23-án adta ki személy- és létesítményvédelmi intézkedési határozatát, miszerint május 8-án reggel 6 és 14 óra között lezárják a Kossuth teret. A dokumentumot, amely az interneten nyilvánosan elérhető, a parancsnok-helyettes írta alá. Indoklásában kitér arra, hogy az Országgyűlés alakuló ülésének programja a Parlament épülete előtti térre is kiterjed, ahol védett személyek is jelen lesznek. 

Figyelemmel az állami hivatalok zavartalan működéséhez fűződő össztársadalmi érdekre, illetve arra, hogy a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, az országgyűlési képviselők és a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása a 2012 évi XXXVI. törvény 125 § 2. bekezdés b és c pontja alapján az Országgyűlés Őrség kiemelt feladata, a rendelkező részben foglalt intézkedés meghozatala indokolt”

– olvasható az intézkedésben. Eszerint a területzárás pontosan meghatározza, hol húzódik a biztonsági zóna, illetve melyik az a terület amely a gyülekezési jog gyakorlására rendelkezésre áll. Aláhúzza, hogy területzárás nélkül nem lenne biztosítható az országgyűlési képviselők, diplomáciai és akár külföldi védett személyek szabad mozgása. 

A piros és kék vonalakon belül nem lehet majd tüncizni…

A kiadott intézkedés azért lényeges, mert szombaton a tüntetők előre bejelentették, hogy május 8-án, az új Országgyűlés alakulóülésével egy időben demonstrálni fognak a Parlament előtt a Kossuth téren. Bár hangadóik folyamatosan azt szajkózzák, hogy Magyarországon diktatúra van, gyülekezéseiket annak ellenére, hogy azoknak jócskán voltak szalonképtelen elemei, senki sem akadályozta, vagy zavarta meg.

Ezúttal az Országgyűlés alakulóülése lesz, ami Magyarország többségének (ahogy az a választáson megmutatkozott) ünnep, amelyre ráadásul szép számban érkeznek a magyar kormány munkáját elismerő külföldi vendégek is. Az ellenzéki sivalkodók szeretnének minél nagyobb káoszt teremteni az alkalom „tiszteletére”. Facebook-eseményeikben már ellenzéki kerekasztalt hívtak össze, naná, hogy a Kossuth térre, szónokokkal, míg a banda másik fele már hajnaltól sátrazni szeretne a Parlament előtt. Ha visszaidézzük a most szombati és azt megelőző szombati összejövetelüket, sejthetjük, hogy jelmezben, némi alkoholtól fűtve, diszkózenét üvöltetve bulizgatnának az Országház előtt csak azért, hogy megmutathassák, az az övék, és nekik mindenhez joguk van.

A fenti intézkedés is jól mutatja, milyen diktatúra van Magyarországon… Hiszen ezúttal is engedélyezik a Budapest Pride-ra emlékeztető összejövetelüket – azzal az egy aprócska kiegészítéssel, hogy az Országgyűlés alakulóülését nem engedik megzavarni, és a védett személyek, hazai és külföldi politikai és diplomáciai személyek biztonságát garantálni fogják, ha tetszik az ellenzéknek és a sivalkodóknak, ha nem.

Csak emlékeztetőül jegyeznénk meg, hogy a most tüntetgető Gyurcsány kormányzása idején 2006-tól hosszú hónapokon át kordonokkal vették körül magukat és a Parlament épületét, így hosszú időn át az Országházba be nem lépő vendégek, turisták fotózni is csak kordonokkal, kordonokon át tudták az épületet. Az ellenzéki politikusok közül akkor a területzárás senkit sem zavart.

Vezető kép: borsonline.eu
(Füssy Angéla, pestisracok.hu)

Szijjártó: Magyarország fenntartja Ukrajna NATO-csatlakozásának vétóját

Ellenzéki sakk-matt 11 lépésből – avagy van élet az agyhalál után is