Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

Hazudtak reggel, éjjel meg este: összeomlik a Sorosék Trump elleni vádaskodó kampánya

a
0 komment 0 megtekintés

Donald Trump amerikai elnök a Twitter közölte, hogy szerinte a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI hamis állításokon alapuló dossziét használt, amikor megindította a vizsgálatot a Trump-kampánycsapat és Oroszország esetleges összejátszásáról a tavalyi elnökválasztási kampány idején. 

Az FBI vizsgálatával kapcsolatos bejegyzésben a Fox televízió egyik műsorára utalva leszögezte:

„koholt dosszié. A Clinton-kampány és a DNC, a Demokrata Országos Bizottság finanszírozta. Az FBI nem tudja bizonyítani a dosszié állítását az Oroszország/Trump-kampány összejátszásáról. Romlott FBI”

– fogalmazott Trump.

Kommentátorok szerint az elnök a Fox televízió egyik műsorára utalt, amelyben elhangzott, hogy az FBI nem tudja bizonyítani az orosz kormányzattal történt összejátszást.

Trump üzeneteinek célkeresztjébe szombaton és vasárnap a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgató-helyettese, Andrew McCabe került Hillary Clinton email-botrányának vizsgálatában játszott szerepe okán. A Fox kiderítette ugyanis, hogy McCabe felesége, Jill McCabe 2015-ben, amikor szenátusi választáson indult Virginiában, 450 ezer dollár kampány-hozzájárulást kapott Virginia állam demokrata párti kormányzójától, a Clinton-család közeli barátjától, Terry McAuliffe-tól, és a Demokrata Párt pedig 207 ezer dollárt utalt át neki a kampányra.

„Hogyan lehet az FBI igazgató-helyettese Andrew McCabe, aki a kiszivárogtató James Comey-val együtt vezette a szélhámos Hillary Clinton-vizsgálatot, miközben a vizsgálat idején Clinton bábjai 700 ezer dollárt adományoztak a felesége kampányára?”

– írta Twitter-üzenetében Donald Trump.

Közben a The Washington Post című amerikai lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy McCabe – a kongresszus republikánus politikusainak támadásaira hivatkozva – 2018 elején lemond posztjáról és távozik az FBI-tól.
(amerikaipite.blogstar.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.