Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Havas Henrik megint rosszalkodott, de jött Bognár Zsolt és rögtön rend lett!

0 megjegyzések 1,7K megtekintés

,,Mit várunk, és kitől” címmel írt szokásos önreklámot magáról magának a planéta, mit planéta, a Tejútrendszer, a GALAXIS tanár ura, a HENRIK. Ebből idézek:
,,A szocializmusnak, mint modernizációs kísérletnek, vége –ez hangzott el valamikor 1987. októberében a Hazafias Népfront székházának földszinti tanácstermében. A Fordulat és reform dolgozat szerzői mutatták be a dolgozatukat Pozsgay Imre jóváhagyásával. A szerzők a Pénzügykutató Rt. munkatársai voltak. Lengyel Laci, Csillag István, sőt, még Matolcsy György is köztük volt. Mindannyian tudtuk, akik jelen voltunk, hogy nincs mese, itt a vége. Ekkortájt volt az, hogy Havasi Ferenc, az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkára interjút adott nekem a Rádióban, aztán amikor kikísértem, az udvaron azt mondta, hogy: ,,Nekünk végünk van.” Én csak arra vagyok kíváncsi, hogyan ér véget az, ami most van. Ennek a kurzusnak még nevet se tudok adni.”

Figyeljék csak Havas mondatfűzését! Nem azt mondja, hogy az akkori szakik tudták, hanem királyi többesben Havas azt írja, hogy tudtuk, akik jelen voltunk, akik között csak ő volt a valaki.
Ugyanígy Havasi Ferenc MSZMP-s káder nem azt nyilatkozta, hanem interjút adott NEKI, a Tér és Idő urának, a VALAKINEK.
Elkeserítő látni, hogy ez a saját meglátása szerint Alain Delonnál is VONZÓBB valaki, azaz Havas úr két patkómágnessel a zsebeiben, akár igazat is mondhatott egy vaságyon ülve, ahhoz tapadva a vonzóság vonatkozásában, de félretéve a tréfát, érthetetlen, hogy amikor a szerénységet osztották a ,,cucializmusban”, miért nem zavarták le a felmenői, hogy többször is lemenjen és sorba álljon érte?

Havas Henrik dimenziójában nincs olyan személy kerek e világon, legyen az sportoló, művész, politikus, akárki, aki ne kizárólag csak abban a relációban létezne, hogy van ő, a Havas és mindenki más csak a farok, amit ő csóvál kénye-kedve szerint. Lehet, hogy ezt Kádárék elnézték a mikrofont eléjük dugdosó Havasnak, de 2010-től átrendeződött a sakktábla és Havas volt az első paraszt, akit leütöttek a pályáról. Ezt nem tudja feldolgozni a Tanár úr egója, más magyarázat ugyanis nincs folytonos kötözködéseire, beszólásaira.

Azt is mondta az önszépségébe ájult amorózó, hogy:
2025-ben szeretnék újra államtitkár lenni.”
Ha én a kormány helyében lennék biz’ Isten kinevezném Havast a nárcisztikus-cinizmus főosztályáért felelős államtitkárnak, de nem hat napra, mint ahogy a pufajkás Horn Gyulánál történt vele, hanem csak egyetlen egyre, hogy érezze a törődést.
Képzeljék el ezen az ominózus napon Havas Henriket és kegyeltjét, Magyar Pétert egyszerre felszállni a vármegye házára. A két kényes, büszke páva napszédítő tollainak hiú verdesése a világűr létező legnagyobb fekete lyukát is kápráztató fényárban fürdetnék.
Havas úr! Mondanám, hogy több szerénységet, de olyan valaminek, ami nincsen önben, nem lehet a többszörösét elvárni. Viszont az eddigi közrö-hejességét, ami nem azonos Alain Delon jóképűségével, nos, elismerem, hogy azt a végtelenségig lehet fokozni. Na, mára elég is volt önből ennyi.
Hess páva!

Bognár Zsolt /Parabolha/

 

Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.