Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

Hatalmas aszteroida száguld a Föld felé

a
0 komment 1 megtekintés
Háznagyságú aszteroida halad el a Föld mellett csütörtökön.

Egy nagyobb házhoz hasonló méretű aszteroida halad el csütörtökön a Föld mellett, nagyjából 44 ezer kilométer távolságra, az égitest a tudósok szerint nem jelent veszélyt.

A 2012 TC4 nevű aszteroida átmérőjét az amerikai űrkutatási hivatal 12-27 méteresre teszi. Ha a Földnek ütközne, jelentős károkat okozna.

Hasonló nagyságú égitest becsapódása 2013-ban Cseljabinszk orosz nagyvárosban komoly következményekkel járt: nagyjából 1500 volt a sérültek száma, 7000 épület rongálódott meg.

Mivel a következő becsapódás csak idő kérdése, a tudósok a 2012 TC4 elhaladásakor fontos információkhoz akarnak jutni, melyekre a jövőben szükség lehet.

Az európai űrügynökség (ESA) közleménye szerint az égitest elhaladása „remek alkalom, hogy a földközeli objektumok megismeréséhez és követéséhez szükséges nemzetközi eszközöket teszteljük, és megvizsgáljuk, hogyan tudnánk valódi veszély esetén reagálni”.

„A cseljabinszkihoz hasonló ütközés 40-50 évente következik be. Olyan becsapódás, mint a 108 évvel ezelőtti, amikor egy 40 méter átmérőjű meteorit 2000 négyzetkilométer szibériai erdőt pusztított el, csak 300 évenként ismétlődik” – mondta Rüdiger Jehn, az ESA darmstadti repülésirányítási központjának vezetője.

Minél nagyobb az aszteroida, annál kisebb a találkozás valószínűsége.

„Az a becsapódás, melynek következtében a dinoszauruszok kihaltak, már 65 millió éve történt” – tette hozzá Jehn.

A tudósok becslése szerint évek, sőt évtizedek állnak rendelkezésére a jelenlegi eszközök birtokában, hogy egy nagyobb és veszélyesebb űrobjektum ellen védelmi intézkedéseket hozzanak.

„Kézenfekvő lehetőség a közeledő aszteroida eltérítésére, hogy egy másik objektummal ütköztetjük. Vészhelyzetben atomcsapás is elképzelhető, ám ezt az amerikaiakra kellene hagynunk, Európában ugyanis nem lehetne tesztelni” – magyarázta Jehn.

A tudós szerint a cseljabinszkihoz hasonló kisebb aszteroidák becsapódásait is előre kellene jelezni, mint a tornádóveszélyt, hogy a fenyegetett területen lakóknak legalább egy hetük legyen a felkészülésre és a lehetséges károk enyhítésére.

(inforadio.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.