in ,

Ha Márki-Zay lesz a miniszterelnök, azonnal eltörlik a nyugdíjprémiumot!

Ez lesz az első lépés

Aki még nem ismerné a baloldal működését, azoknak segítünk: amint hatalomra kerülnek, azonnal megszorításokat vezetnek be, akkor is, ha nincs rá indok.

 

1994: Hornék ahogy kormányra kerültek, rá hamarosan jött a családokat megnyomorító Bokros csomag. A következményeket tudjuk. Katasztrófálisak voltak.

2002: Amikor a román Medgyessy (jobban beszélt románul, mint magyarul) hatalomra került, kivételesen nem megszorításokkal kezdett a baloldal, hanem az első Orbán-kormány által félretett több száz milliárdos bevételt elköltötte bérekre: a következmény katasztrófális volt, ugyanis a baloldal másik jellemzője, hogy amatőrök, kormányozni nem tudnak, nem értenek a gazdaságpolitikához. Természetesen azért a családi adókedvezményeket azonnal eltörölték, és a Széchenyi tervet is megszüntették. Mivel a béremelések értékét a D-209-es kormány nem tudta kitermelni, majd közben Gyurcsány megpuccsolta a miniszterelnököt, újabb megszorítások következtek, a végét tudjuk.

2006: talán erről az évszámról nem is kéne sokat mondani. A magyar államdőcsközeli helyzet gyurcsányi elhallgatása EU-s együttműködéssel (Almunia biztosra emlékszünk, ugye?) . Lett aztán őszödi beszéd, zavargások, rendőrterror.

Amit azonnal tenni fog Márki-Zay Péter, ha kormányra kerül 2022-ben:

 

  • családi adókedvezmények eltörlése (ezt tette Medgyessy is 2002-ben)
  • kerítés lebontása, migránsok betelepítése, önkormányzati lakásokba betelepítésük, és ingyenes ellátásuk a magyar adófizetők adójából.
  • a CSOK azonnali eltörlése
  • fizetős egészségügy bevezetése
  • kórházi napidíj bevezetése
  • vizitdíj bevezetése
  • nyugdíjprémium eltörlése
  • közművek eladása külföldieknek
  • az ország teljes kiárusítása
  • IMF hitel felvétele
  • az ország eladósítása

 

Na, erre lehet készülni. Így tessék szavazni.

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Friderikusznak távoznia kell a közéletből és a médiából – A médiaszövetség vizsgálatot követel Friderikusz Sándor ügyében

Pilhál Tamás nekiment Maki Zajnak: újabb Trianon Márki-Zay Péterrel