in , ,

Gyurcsány Ferenc uszítása működik – Felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungváron

Szijjártó Péter egyeztetett az EBESZ-szel és bekéreti az ukrán nagykövetet – Fidesz: Elég a kárpátaljai magyarság megfélemlítéséből, Ukrajna és Brüsszel hallgatásából!

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett. A Fidesz úgy látja: véget kell vetni a kárpátaljai magyarság megfélemlítésének, Ukrajna és Brüsszel hallgatásának. Szijjártü Péter külügyminiszter bekéreti az ukrán nagykövetet a székház elleni támadás miatt és egyeztetett az EBESZ kisebbségügyi biztosával az ügyben, miközben Kárpátalja kormányzója szerint orosz titkosszolgálatok állnak a gyújtogatás mögött.

kkmsz székház kiégett

Egy hónapon belül ez már a második támadás az iroda ellen. Fotó: kárpátalja.maAz elkövetők közép-európai idő szerint éjjel két óra tájban betörték a KMKSZ-székház járdára néző egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. Az épület földszinti része jelentős részben kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár.

Elég a kárpátaljai magyarság megfélemlítéséből, Ukrajna és Brüsszel hallgatásából!
Elég a kárpátaljai magyarság megfélemlítéséből és elég abból, hogy ezt az ukrán vezetés és Brüsszel szó nélkül tűri – olvasható a közleményben, amelyet Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki a KMKSZ irodáját ért támadás kapcsán. Hidvéghi emlékeztet, hogy egy hónapon belül másodszor támadták meg magyarellenes szélsőségesek a KMKSZ irodáját Ungvár belvárosában.

„Ez nyílt támadás a kárpátaljai magyarság ellen. Mindezért az az ukrán politika a felelős, amely a kisebbségek jogainak szűkítésével és az ukrán oktatási törvénnyel erre bátorítja a szélsőségeseket” – emelte ki a Fidesz közleménye, amely egyúttal felszólítja az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy ítélje el a történteket, a brüsszeli Európai Bizottság pedig haladéktalanul lépjen fel az ukrán kormánynál a kárpátaljai magyarság védelmében.

A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat. A rendőrség a délelőtti órákra ígér részletesebb tájékoztatást az incidensről.

A mostani egy hónapon belül a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó. Valakik mindenáron destabilizálni akarják a helyzetet Kárpátalján – mutatott rá az alelnök.

Szijjártó bekéreti az ukrán nagykövetet

Bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét a KMKSZ központi irodája elleni támadás miatt – mondta a tárca vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.

A Miniszterelnökség segítséget nyújt a székház helyreállításához
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága segítséget nyújt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának helyreállításához – áll Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Grezsa István kormánybiztos keddi közös közleményében.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága döbbenten áll a KMKSZ irodáját kedd hajnalban ért támadás előtt és a leghatározottabban elítéli azt – fogalmaznak.
Magyarország kormánya minden támogatást megad és minden szükséges forrást haladéktalanul biztosít a károk mielőbbi helyrehozása és annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviseletét ellátó KMKSZ a lehető legrövidebb időn belül folytathassa munkáját.

Súlyos aggodalomra ad okot, hogy a mostani egy hónapon belül immár a második támadás a KMKSZ ungvári székháza és ezzel együtt a kárpátaljai magyarság ellen. Megdöbbentőnek és rendkívül aggasztónak tartjuk, hogy a jelenlegi rendkívül nehéz ukrajnai helyzetben és a kisebbségi jogokat súlyosan korlátozó lépések elfogadása után bizonyos erők ilyen módon nehezítik tovább a kárpátaljai magyar közösség helyzetét – áll a közleményben.
Elvárjuk, hogy az ukrán hatóságok rövid időn belül megtalálják az elkövetőket és mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar közösség biztonságát garantálják – fogalmaznak.

Szijjártó Péter elmondta: hajnalban beszélt Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy a hatóságok jelzései szerint ismételten idegenkezűségről van szó a szervezet irodája elleni, egy hónapon belül már második támadás esetében.

„Egészen elképesztő folyamat” zajlik Ukrajnában, a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak – jelentette ki a miniszter.

Ez látszik az ukrán parlament által elfogadott törvényekből, amelyek rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és látszik abból is, hogy Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait – közölte.

Szijjártó Péter kiemelte: mindez elfogadhatatlan, és ha Ukrajna komolyan gondolja közeledését az EU-hoz és a NATO-hoz, féken kell tudni tartania a szélsőségeseket.

Közölte: kedden bekéretik Ukrajna budapesti nagykövetét, és azonnali hatállyal visszaküldik a nagyköveti értekezletre Budapestre érkezett ungvári magyar főkonzult és kijevi nagykövetet.

Emellett a külügyminiszter kedden találkozik az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, és ismét kezdeményezi, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti részében tevékenykedjen, hanem hozzon létre állandó jelenlétet a nyugati részén, Kárpátalján is.

A külügyminiszter megjegyezte: a helyreállítási költségeket és a helyreállításig tartó működéshez szükséges forrásokat a kormány biztosítja a KMKSZ-nek.

Az LMP politikai közössége határozottan elítéli a KMKSZ épülete elleni újabb aljas szándékú támadást – közölte Ungár Péter elnökségi tag. Hozzátette: pártja felszólítja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy olyan diplomáciai eszközöket vegyen igénybe, amelyek hatékonyan védik a magyar kisebbségeket. Az LMP bízik abban, hogy a magyar hatóságok a helyi illetékesekkel együttműködésben haladéktalanul és mielőbb kivizsgálják a támadást, hogy soha többet ne kelljen félni a határokon túl élő magyaroknak.

Az MSZP és a Párbeszéd közös közleményben ítélte el a kárpátaljai magyarságot ért sorozatos támadásokat és arra szólították fel a kormányt, hogy határozottan lépjen fel a kárpátaljai magyarság védelme érdekében. Azt írták: Ukrajnában rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és Kárpátalján megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait. „Szolidárisak vagyunk a támadást elszenvedett politikai szervezettel, illetve a kárpátaljai magyar közösség miden tagjával” – közölték.

Szerintük a támadás egyértelműen szélsőséges politikai erők megnyilvánulása, amelynek teret enged a mindkét országban tapasztalható nacionalista politika. „A nemzetállami érdekek érvényesítése és a szélsőjobboldallal történő összekacsintás Magyarországon is jól eladható politikai üzenet, de ennek látható következményei vannak a szomszédos országokban, így Ukrajnában is” – írták, és felelősségre vonást sürgettek. A magyar kormánynak pedig a lehető legrövidebb időn belül kétoldalú tárgyalásokat kell kezdeményeznie a napirenden levő, a kisebbségek jogait súlyosan sértő problémák megoldása érdekében – zárták közleményüket.

Kárpátalja kormányzója: Az orosz titkosszolgálatok állnak a gyújtogatás mögött
Meggyőződését fejezte ki Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó kedden, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak a KMKSZ székházának felgyújtása mögött.
Hivatalos honlapján közzétett bejegyzésében a megyevezető azt írta: „Nekem személy szerint nincs semmilyen kétségem a felől, hogy a KMKSZ ungvári székházának a felgyújtását az orosz titkosszolgálatok inspirálták. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) többször szervezett provokációkat Kárpátalján.”

Ennek alátámasztására Moszkal megemlítette a provokatív magyar szövegű információs táblák tavalyi kihelyezését a Beregszászi és Nagyszőlősi járásokban, a vereckei honfoglalási emlékmű tervezett felrobbantását tavaly októberben és a KMKSZ-székház elleni két héttel ezelőtti február 4-i támadást.

A kormányzó szerint ezek mind az FSZB által inspirált speciális műveletek voltak, amelyek a helyzet nemzetiségi alapon történő destabilizálását és a kelet-ukrajnaihoz hasonló forgatókönyv kiprovokálását célozták Kárpátalján.
„Ennek kapcsán csodálkozom a rendvédelmi és erőszakszervezeteink gyenge reagálásán” – írta. Jelezte, hogy az általa hétfőn összehívott operatív tanácskozáson figyelmeztette a rendvédelmi vezetőket a lehetséges provokációkra, és utasította a rendőrséget, hogy vegyen fokozott védelem alá több létesítményt, köztük a KMKSZ székházát. Ennek ellenére azt mégis felgyújtották, s az elkövetők nyugodtan távoztak a helyszínről – emlékeztetett, megjegyezve, hogy a rendvédelmi szervek munkája csapnivaló, szerinte ezért a legfelső vezetésnek megfelelő módon kell értékelnie a tétlenségüket.

Hennagyij Moszkal megyevezetőként annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az orosz titkosszolgálatok égisze alatt végrehajtott hasonló provokációk semmilyen következménnyel nem fognak járni a Kárpátalján békében, egyetértésben élő ukránok, magyarok és más nemzetiségűek jószomszédi kapcsolataira nézve.

Bocskor Andrea: Meg kell állítani a kárpátaljai magyarok ellen intézett támadásokat!
Meg kell állítani a kárpátaljai magyarok elleni támadások sorozatát, nem lehet szó nélkül hagyni, hogy hajnalban ismét megtámadták a KMKSZ irodáját – hangsúlyozta kedden Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, aki közleményében leszögezte: „Felháborító, ami jelenleg a soknemzetiségű, eddig békés Kárpátalján zajlik. Bizonyos erők egyre inkább azon dolgoznak, hogy felborítsák a rendet és a békét, konfliktust akarnak provokálni és meg akarják félemlíteni a magyarokat.”

A történtek Bocskor Andrea szerint „nyilvánvalóan a kárpátaljai magyarság elleni támadásnak tudhatók be, amit nem lehet szó nélkül hagyni”.
„Már csak az a kérdés: vajon kinek az érdeke lehet ez?!” – írta a politikus.

Közös nyilatkozatban ítélte el a KMKSZ-székház felgyújtását a Kárpátalja megyei állami adminisztráció és a KMKSZ
Közös nyilatkozatban ítélte el a KMKSZ székházának felgyújtását a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal és a KMKSZ, kifejezve azt a meggyőződésüket, hogy sem máshonnan jött, sem helyi provokátoroknak nem fog sikerülni egymásnak ugrasztani a kárpátaljai embereket.

A megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata által közzétett nyilatkozat szerint már biztosan tudható, hogy a KMKSZ székházát felgyújtották. Az utóbbi években a soknemzetiségű Kárpátalján több kísérlet is volt a helyzet nemzetiségi alapon történő destabilizálására, amelyek elsősorban az ukránok és magyarok egymásnak ugrasztására irányultak – áll a dokumentumban. A közlemény a többi között megemlíti a vereckei honfoglalási emlékmű bűnözők által tervezett felrobbantását tavaly októberben és a KMKSZ-székház felgyújtására irányuló február 4-i próbálkozást.

Szijjártó az ukrán helyzetről egyeztetett az EBESZ kisebbségi főbiztosával
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden fogadta Lamberto Zanniert, az EBESZ kisebbségi főbiztosát, a felek megvitatták az ukrán helyzetet – közölte a tárca.
Szijjártó Péter megállapította, hogy Ukrajna továbbra sem hajtja végre a Velencei Bizottság ajánlásait és továbbra sem kezdte meg az előírt konzultációkat az ukrán oktatási törvény végrehajtásáról.

Úgy vélte, Ukrajnának ez a viselkedése súlyosan sérti a nemzetközi jogszabályokat és az Európai Unió által megfogalmazott elvárásokat.
Szijjártó Péter egyúttal köszönetet mondott, hogy Lamberto Zannier kiemelten foglalkozik ezzel a problémával.

A külgazdasági és külügyminiszter elfogadhatatlannak és rendkívül súlyos incidensnek nevezte, hogy egy hónapon belül kétszer is támadás érte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodáját.

Mint mondta, Ukrajnában a szélsőséges erők és eszmék egyre több teret nyernek, Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a helyi magyarokat.

Szijjártó Péter azt is megismételte, hogy fontos az a magyar kezdeményezés, miszerint az EBESZ ukrajnai megfigyelő missziója hozzon létre állandó jelenlétet Kárpátalján.

„Hivatalosan kijelentjük, hogy ezek a provokációk nem voltak és nem lesznek sikeresek, csak összekovácsolják az ukránokat és magyarokat, valamint a Kárpátalján békében, egyetértésben élő, egymással toleráns többi nemzetiséget” – szögezi le a nyilatkozat.

Az aláírók szerint az ukránok kiállnak a más nemzetiségűek jogai mellett, hogy megőrizhessék nemzeti önazonosságukat minden formában, míg a más nemzetiségűek Ukrajna patriótáiként Kelet-Ukrajnában saját életük árán is kiállnak az ország szuverenitása mellett. „Sem máshonnan jött, sem helyi provokátoroknak nem fog sikerülni egymásnak ugrasztani minket” – emeli ki a nyilatkozat.

A dokumentumot jegyzők felszólítják a rendvédelmi szerveket, hogy tegyenek meg mindent a bűncselekmény felderítése és az elkövetők minél hamarabbi felelősségre vonása érdekében. Csak a rendvédelmi szervek hatékony munkája és a büntetés elkerülhetetlensége előzheti meg a hasonló provokációkat a jövőben – zárul a nyilatkozat.

Az ungvári polgármesteri hivatal a KMKSZ központi irodájának felgyújtása kapcsán kiadott közleményében határozottan elítélte a kárpátaljai helyzet destabilizálására irányuló kísérletet. A cinikus provokációnak semmi köze a toleranciához, amely a régióban és Ungváron egymás mellett élő nemzetiségeket évszázadok óta jellemzi – áll a nyilatkozatban.

A hivatal egyúttal kifejezte meggyőződését, hogy a rendvédelmi szervek minden erőfeszítést megtesznek a bűncselekmény feltárása és az elkövetők megtalálása érdekében.
(magyarhirlap.hu)

Újra ez fog történni, ha az ellenzék visszajön! TELJES LISTA!

Ha nyer az ellenzék, lakosság csere lesz!