Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Gulyás Gergely is kiakadt: az Európai Parlament bolondokkal és amorális alakokkal van tele

0 megjegyzések 33 megtekintés

– A brüsszeli adminisztrációt az amerikai demokrata deep state az ujja köré csavarta – fogalmazott Gulyás Gergely az Alapjogokért Központ Magyarország 2023-2024 című rendezvényén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ezért az uniós választások tétje egyszerű: több normális ember lesz az Európai Parlamentben, mint most, amikor bolondokkal és amorális alakokkal van tele, akik határozatot fogadnak el arról, hogy a férfiak is szülhetnek. A politikussal Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója és Kovács István stratégiai igazgató beszélgetett.

 

– Vajon nem az ördögöknek van-e igaza? – tette fel a kérdést Szánthó arra utalva, hogy Magyarország rendre egyedül áll ki a véleményével. Ennek kapcsán Gulyás az ukrán csatlakozásról szóló vitát hozta fel példaként:

Egy ideig csak mi mondtuk, hogy ne vágjunk bele ebbe a kalandba, ám mostanra kiderült, hogy több olyan tagállam is van, akik szintén nem támogatják a bővítési folyamat megkezdését keleti szomszédunkkal

– mondta.

Gulyás szerint a Kelet–Nyugat szembenállásnál az Észak–Dél ellentét sokkal komolyabbá válhat, ezt már Antall József egykori miniszterelnök is felismerte. 

Úgy vélte, ezt látjuk a migrációs válság mögött is. Az persze ideológiai kérdés, hogy miként kezeljük a bevándorlást, ahogy az is, hogy az együttélés feloldhatatlanul konfliktusos:

– Ha valaki elmegy Neuköllnbe, akkor megspórolhat magának egy isztambuli utat, azzal a különbséggel, hogy Isztambulban sokkal nagyobb a vallásukat aktívan nem gyakorlók aránya – jegyezte meg.

Gulyás Gergely kijelentette, hogy a kormány részéről a legerősebb ideológiai vita Brüsszellel szemben áll fenn, mert a bürokraták által támasztott elvárások nem jogi, hanem politikai jellegűek.

Aki nem felel meg ennek, az az ő szemükben gonosz és megbüntetendő. Ennek legékesebb példája éppen a Magyarország ellen zajló boszorkányüldözés.

Kovács István azon kérdésére, vajon milyen kimenetele lehet a világ sorsát meghatározó amerikai választásoknak, a tárcavezető azt felelte: az Egyesült Államokban egy gyakran az általa gyakorolt hatalom mértékéhez képest meglehetősen bizonytalannak tűnő, hivatalban lévő elnök áll szemben a kiváló formában fellépő Donald Trumppal. Ha ez a páros mérkőzik meg egymással jövőre, akkor a republikánusok jó eséllyel várhatják a megmérettetést.

 

(Magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.