Támogatás
hétfő, május 12, 2025
Támogatás
Támogatás

Göncz Árpád nemcsak a magyargyilkos sztálinistát, de a kommunista hírszerzés egykori vezetőjét is kitüntette

0 megjegyzések 125 megtekintés

„Göncz Árpád nemcsak a magyargyilkos sztálinistát (Lazar Brankovot), de a kommunista hírszerzés egykori vezetőjét is kitüntette a kilencvenes évek vége felé. Miért is ne, ugyebár. Utóbbi, Sárközi Sándor ’90-ben. és ’98-ban már nagy hanggal féltette a demokráciát. Mint a posztkommunista Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének vezetője. Korábban hosszú évekig az MNVK-2.-t vezette.

1998 májusa, amikor a kommunista hírszerzés egykori vezetője féltette a demokráciát. Merthogy azt meg kellett védeni! Sárközi Sándor alezredes ismert kommunista katonatiszt, bukott katonai attasé, majd az MNVK-2. vezetője volt. Mi lett vele ’90 után? A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének vezetője lett.

»Dr. Sárközi Sándort vezérőrnagy, katonai nyugállományba helyezését követően kapcsolódott be a MEASZ munkájába, először annak titkára volt, majd 1989. június 6-án a szövetség elnöke lett« – írta 2014-es Sárközi halálakor Hanti Vilmos, a MEASZ akkori elnöke.

Gondolom, nem meglepő, ha elárulom, hogy Göncz Árpád őt is kitüntette. Még 1997-ben. »75. születésnapja alkalmából a Köztársági Elnöki Arany Emlékérem személyes elismerésben részesítette az államfő Sárközi Sándort,a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnökét. Göncz Árpáda kitüntetést szerdán adta át a Parlament Nándorfehérvár termében – tudatta az MTI«.

Jaj, biztosan nem tudta, kit tüntet ki. Biztosan.

Vagy?”

 

 

(Mező Gábor)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.