Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Gigabotrány! Újabb húszezer tonna külföldi hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását hallgatta el a tenyérbemászó Márki-Zay Péter

0 megjegyzések 3 megtekintés

A politikus sajtótájékoztatóján emlékeztetett: néhány napja került nyilvánosságra, hogy a polgármester tudtával tizenkétezer tonna Olaszországból származó hulladék befogadására és deponálására kerül sor a negyven százalékos önkormányzati tulajdonrésszel bíró FCC Hódmezővásárhely Kft. lelei úti hulladéklerakójába. Kiderült, hogy nem egyszeri esetről van szó, újabb húszezer tonna tovább nem hasznosítható hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy másik olasz cég is, erre azonban az illetékes Pest Megyei Kormányhivatal nem adott engedélyt – közölte a képviselő, aki hozzátette: a részben önkormányzati tulajdonú vállalkozás abból keresne pénzt, hogy külföldi hulladékot fogad be a vásárhelyi telephelyre.

Cseri Tamás szerint kizárt dolog, hogy egy ilyen volumenű új üzleti tevékenységről a vállalkozás nem tájékoztatta a tulajdonos önkormányzatot. Bizonyíték is van arra, hogy a polgármester hivatalos levélben kapott értesítést a történtekről – tette hozzá. A politikus úgy fogalmazott, érthető, hogy egy külföldi tulajdonú cég új piacok bevonásával növelni akarja a bevételeit, az azonban már nem, hogy a város polgármestere néhány tíz, de akár százmillióért is külföldi szemétlerakóvá tegye a várost. Cseri Tamás hangsúlyozta, korábban is voltak kísérletek arra, hogy import szemetet szállítsanak Hódmezővásárhelyre, hiszen egy hulladéklerakónak az ide érkező hulladékból van bevétele, de annak a város vezetése rendre ellenállt.

(pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.