in ,

Gajdics Ottó – ŐRÜLTEK HÁZA

Ezt is megtudtuk hát. Magyarország nem keresztény, hanem pogány ország

Ezt is megtudtuk hát. Magyarország nem keresztény, hanem pogány ország. Nagyboldogasszony napja volt épp, a legfontosabb katolikus Mária-ünnep. Amit Szent István király olyan fontosnak tartott, hogy ezen a napon ajánlotta hazánkat a Szűzanya oltalmába.

Ekkor bírta Heller Ágnes öreg, bigott kommunista filozófus – ahogy a kormányszóvivő nevezte – kivonni a kereszténységet a magyar kérdések köréből. Remek időzítés, akár a régi szép mozgalmi időkben. Nem idézném azokat, akik nem gondolják magukat pogánynak a környezetemben. De jó, ha tudja Heller, nehéz őt szeretni.

Fontos ugyanakkor rávilágítani, mi serkentette erre az intenzív aktivitásra a nemrég még Demszky Gábor horvátországi birtokán sütkérező lukácsista tudós nőt. Nem más, mint az, amit gyűlölete tárgya, Orbán Viktor mondott arról, hogy mi a különbség a liberális nem demokrácia és a kereszténydemokrácia között. A balliberális megmondóemberek főideológusának úgy csenghetnek ezek a szavak, mintha eljött volna lelkéért a patás ördög, és az egyfolytában csak három szót suttogna a fülébe: Isten, haza, család.

Tökéletesen érdektelen lenne egyébként, mit mond az önmagát kritikai gondolkodónak tartó provokátor, ha nem köszönne vissza folyamatosan minden gondolata a padlón lévő ellenzék politikai szerepében tetszelgő médiában. Senkit nem hat meg, ha százezredjére is zsarnoknak nevezi a miniszterelnököt, ez jól látszik a legfrissebb közvélemény-kutatásokból.

Ám amikor ostobaságait szétteríti az ellenzéki propagandasajtó, olyankor mindig nő egy kicsit a gyűlölet szintje a gyűlölködőkben. Az sem újdonság egy bolsevik típusú gondolkodótól, hogy rezzenéstelen arccal keni rá a gyűlöletkeltés vádját arra, akivel szemben ő maga elköveti azt.

Módszereiben, provokációinak tartalmában régen nem tud megújulni ez a társaság. Arra az egy srófra jár minden gyalázkodásuk, hogy a maradi, nacionalista többség elnyomja a haladó, globalista kisebbségeket, ezért ezek jogosan lázadnak a „nácik” hatalma ellen. Nagyobb veszélyt látnak a nemzet megerősödésében, mint az iszlám fundamentalisták hódításában.

Ezért támadják folyamatosan a hitünket, az értékeinket, mindent, ami számunkra fontos, mondhatni szent. Mert nekik semmi nem az. Kizárólag a korlátlanul kiterjesztett egyéni szabadság, és a teljesen félreértelmezett egyenlőségeszme hozza lázba őket, de ez is csak retorika szintjén.

Az egyén vágyai, vagy a közösség érdekei a fontosabbak? Tudja-e a közösség, mi a fontos neki? Isten és a jog előtt egyenlőek vagyunk ugyan, de kell-e erőltetni az egyenlőséget az élet minden területén? Az egyenlőség azonos-e az egyformasággal? Ezekről a kérdésekről szólna ma minden vita a gendertől kezdve a kultúrkampfon át a költségvetés tárgyalásáig, ha az énség apostolai nem tekintenék eleve agymosott vidéki bunkónak azt, aki mást merészel gondolni, mint ők. Mert így a vita esélytelen.

Az Orbán Viktor legnagyobb bűne a Heller-félék szemében, hogy közösséget formált ezekből a megalázottakból, akik szép lassan kezdik felemelni a fejüket. Egyre többen vallják büszkén Magyarországon, hogy a család egy férfi és egy nő szövetségén alapul a gyermekek felnevelése érdekében, a családok nemzetet alkotnak a szülőföldjükön, és ebben a közösségben mindenki szabadon dönthet arról, mivel járul hozzá a haza gyarapodásához. Ahogyan azt a teremtő Isten rendelte. És ezt még az is természetesnek tekintheti, aki elveszítette, vagy még nem találta meg hitét ebben az Istenben.

Közben Heller pogányokról hadovál, Németországban bevezetik a harmadik nemet, Londonban szudáni menedékkérő hajt gyilkos szándékkal az emberek közé. Nem őrültek háza ez?

(Gajdics Ottó, magyaridok.hu)

„A zorbánviktor egy gonosz diktátor, betilcsa a gendert és megöli a méheket”

Hont András szerint a 888 olvasói „férgek”