A politika nem a széplelkű finomkodók világa. Hatalmasat téved, aki politikusoktól várja a világ szelídebbé és barátságosabbá tételét. Harc ez, ádáz küzdelem a források fölötti uralomért, az elosztás jogáért. De ezt a politikát is lehet jól művelni, és lehet gyalázatosan. Utóbbira hetvenöt éve szolgál nekünk intő példaként az a kommunista társaság, amelyiknek ma élő szellemi örökösei a lehető legsilányabb emberi minőséget képviselik. Bár azt állítják, ők sohasem hazudnak, legfeljebb nem bontják ki az igazság minden részletét, ez a kijelentés a legordenárébb hazugságuk. Nem tudnak ugyanis mást, mint mindenről mindig a legaljasabb módon hazudni.
Hazudnak a szabadságról, amit manapság olyan módon próbálnak meg kiterjeszteni, hogy követőik azt is elfelejtik, fiúk-e vagy lányok. De csak addig fontos nekik mások szabadsága, míg meg nem kaparintják a hatalmat. Onnan kezdve az lesz szabad, amit ők megengednek. Normálisnak lenni például nem ajánlott. Hazudnak az egyenlőségről is, hiszen szószólóik pénzüket külföldi számlákon dugdosó milliárdosokként ejtenek krokodilkönnyeket az éhező rászorultakért, miközben annyiszor taszították a nyomorba hazánkat, ahányszor lehetőséget adtunk nekik valami gyógyíthatatlan eltévelyedésként a kormányzásra.
Istent nem ismernek, a jog előtt pedig a mai napig egyenlőbbnek gondolják magukat mindenkinél. És hazudnak a testvériségről is, mert azt csak nemzetköziségként, sőt ma már nemzetnélküliségként értelmezik. Szolidaritást követelnek a nevüket, életkorukat, szándékaikat elhazudó migránshordák vadidegenjeinek, de elvitatják a határainkon kívül rekedt nemzettestvéreink jogait, és irigykednek, ha segítséget nyújtunk nekik. Az egész bandát az a szemenszedett hazugság tartja össze, hogy ők lennének a haladás, a progresszió a maradi, múltba révedő vidéki ostobákkal szemben. Pedig életükben nem találtak ki még semmi újat, csak a máshol kifőzött módszereket próbálják itthon újramelegíteni, ráadásul azokat is megkésve, amikor nyugaton már rég megbukott az itt nagyszerű újításként előadott téveszme.
Ebben a szövegösszefüggésben érdemes elgondolkodni azon a híren, amit ahányszor felidézünk, annyiszor fog ránk törni egy időben a gurgulázó röhögés és a mély, fájó döbbenet. Ízlelgessük szavanként ezt a félelmetes, mégis komédiába illő sztorit, amit már az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgál. Ujhelyi István magyar szocialisták által delegált képviselő európai parlamenti asszisztense, egy volt népszabadságos újságíró az MSZP nevű politikai párt részére pártpolitikai célú kamuvideót készített munkaidőben, vagyis az unió pénzén. Mindamellett, hogy ez úgy, ahogy van, tilos, az álmentő nővel gyártott anyag a kórházakból hazazsuppolt félholtakról a szocialista hazugsággyár valaha volt legordenárébb megnyilvánulása. Egy ilyen asszisztens belpolitikai, pártpolitikai megbízást nem kaphat, ilyen munkát nem végezhet.
Márpedig a kamuvideó semmi más célt nem szolgált, mint a magyar egészségügyön keresztül a magyar kormány lejáratását. Ráadásul nem csak idehaza, hanem az európai balliberális média hathatós közreműködésével szerte a világon. Csak reménykedni tudunk benne, hogy a külföldi elvtársak rájönnek végre, magyar barátaik ostobábbak a sokévi átlagnál, és nem mentegetik őket, hanem példás büntetéssel veszik el Ujhelyiék kedvét attól, hogy még egyszer így lejárassák az egész hálózatot. De tudjuk jól, hogy esetükben a leghalványabb remény is bődületes naivitás, hiszen nem adhatnak mást, csak mi lényegük.
Nem az első kamuvideó volt ez, és nem is az utolsó. A kis magyar abszurd tragikomédia sehogy sem akar véget érni…
(Gajdics Ottó, magyarnemzet.hu)
Oszd meg másokkal is!
