Az előrejelzések szerint vasárnap kora nyári idő lesz. Érdemes lesz tehát kimozdulni otthonról. Elmehetünk templomba, elindulhatunk kicsit rendbe tenni a kertet, programot csinálhatunk gyereknap alkalmából vagy ebédelhetünk a szüleinknél. Kinek-kinek ízlése szerint.
De azt a néhány száz métert, ami a kijelölt szavazóhelyiséghez vezet, minden mozgásképes magyar embernek kötelessége megtenni.
A kampány saját természete szerint végtelenül leegyszerűsítette a hatalmas átalakulásban lévő világ értelmezési kereteit. Nemzeti, keresztény, konzervatív elgondolásaink a családról, a hazáról, hitről és kultúráról útjába kerültek a kevert népességű, multikulturális, nyitott társadalom ateista, globalista elképzeléseinek.
Kiállásunk a nemzeti önrendelkezés elvitathatatlan eszméje mellett sérti birodalmi törekvéseiket. Az erős nemzetek szövetségén alapuló unió híveiként ellenségévé váltunk az Európai Egyesült Államok erőltetőinek. És úgy is kezelnek bennünket.
Előbb mindenféle bélyeget ragasztanak ránk, nacionalista populistának neveznek, ami valójában azt jelenti, hogy idegengyűlölő, népirtó nácik vagyunk a szemükben. Majd miután ily módon lealacsonyítottak bennünket, a legkülönfélébb szankciókat, büntetéseket rónák ki ránk elrettentésül. És ne legyen kétségünk, végre is hajtják hagymázas elképzeléseiket, ha hagyjuk. Ha bármilyen okból nem megyünk el vasárnap szavazni.
Fölmerül a kérdés, hogyan jön a képbe a – mára az európai emberek döntő többségének a legégetőbbé váló – migráció problémája. Miért az illegális bevándorlás megállítása, az unió külső határainak megvédése lett a nemzeti elkötelezettségű, „szuverenista” erők elsődleges célkitűzése? Gondoljunk csak bele, mekkora szemekkel bámulna ránk egy szülőföldjét, családját elhagyó, hazátlan, gyökértelen megélhetési vándor Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét hallgatva!? Ha egyáltalán le lehet fordítani az ő nyelvére. Az, aki csak a pénzét követeli, és nem érdekli, hogy a ma tapasztalt jólét mennyi vér és veríték árán keletkezett ezen a tájon, a legjobb eszköz a nemzetállamok fölszámolásán ügyködők kezében.
Hiszen ha a migránsok létszáma eléri a kellő mértéket, akkor valóban érdektelenné válnak azok, akik még tudják, hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Miközben tehát munkaerőpiaci és demográfiai érvekkel próbálják alátámasztani önfeladó migránspolitikájukat a bevándorláspártiak, vérlázító sunyisággal hallgatják el a folyamat lényegét: a népvándorlás katalizátorszerepét a szerintük idejétmúlt és eddig is csak súlyos gondokat okozó nemzetek felszámolásában. Ezért kell megállítani – és nem kezelni – az illegális migrációt. Ezért kell mindenkinek elmenni vasárnap szavazni.
A határtalan új Európában egyébként először a magyar nyelvre nem lesz szükség, hiszen nehéz megtanulni, egyébként is ott az angol. És amikor majd az utolsó magyarul beszélő is kihal, akkor eltűnik a süllyesztőben egy nép teljes kultúrája, amit nem fordítottak le. Választható tárgyként tanulják majd a jövő egyetemein az européer idegenvezetők azokat az ismereteket, amelyeket a pályázati pénzekből kialakított rezervátumokba érkező kínai turistáknak adnak elő Így éltek a magyarok címmel.
Sajnos hazánkban is vannak olyanok, akiket mindez hidegen hagy, sőt kifejezetten szeretnék, ha rémálomszerű jóslatom valósággá válna.
De ettől senki ne keseredjen el, ne féljen, hanem abból merítsen erőt minden józanul gondolkodó, hogy mi vagyunk többen!
Rázza meg magát az eltiprás ellen összefogott nemzeti tábor, tegye félre a pártoskodást, és vasárnap küldjön minél több bevándorlásellenes képviselőt az Európai Parlamentbe.
„S a haza fényre derül.”
(Gajdics Ottó, magyarnemzet.hu)
