in ,

Futóbolondok – A szektás Vágó István szerint már az ATV is fideszes

Van baj

A fóbia néha elhatalmasodik. Olyankor már csak az OPNI nevű intézmény tudna segíteni. De sajnos Lumpen Mónikáék anno azt bezárták, és azóta sem nyitott ki.

Jelen esetben ugyanis ápoltunk, a Vágó Pista szerint már az ATV is fideszes. Nincs mit tenni, rajta már nem lehet segíteni.

Ezt írta a DK-s potentát:

 

Ma egész estét szentelt az ATV a DK gyalázásának.

A Nap hírében, majd az Egyenes beszédben váltott részvevőkkel (pl. a »Gyurcsányt karanténba!« tüntetés egyik szervezőjével) gyurcsányoztak, szitkozódtak, röhögcséltek, fintorogtak – ami önmagában nem lenne baj, de hogy a szerkesztők ne próbáltak volna esélyt adni bármilyen ellenvéleményt képviselőnek a témában – nos, ez inkább a megboldogult (?) PestiTV gyakorlata volt.

Meghalt a PestiTV, éljen az ATV?

Nem baj. Legalább tisztulnak a médiaviszonyok.

 

Szegény Vágó. Orvos látta már?

 

 

mindenszo.hu

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Az EU miért nem tesz a békéért? Novák Katalin az ENSZ-közgyűlésen: a béke legyen az elsődleges cél

A többiek kullognak a magyarok mögött: már a lengyelek és a szlovákok is befagyasztanák az áram árát