in ,

Fürjes Balázs is kimondta a lényeget: nálunk fizetnek a legkevesebbet a gázért Európában

Lőcsei Lajos (Momentum) elmondta a napirend előtti felszólalásában, hogy szerinte a szociális biztonsághoz való jogot a kormány felülírja.

Lőcsei Lajos (Momentum) elmondta a napirend előtti felszólalásában, hogy szerinte a szociális biztonsághoz való jogot a kormány felülírja. Úgy vélekedett, hogy egyre több családnak okoz gondot a „Fidesz-felár” kifizetése, egyre többeket érint a megélhetési válság, nemcsak a szegény romákat, hanem a középosztályt is. Azzal vádolta a kormányt, hogy több ígéretét nem tartotta be, és emiatt másfél millióan élnek földgáz és távhő nélkül, valamint magukra hagyták a családokat. Példaként említette, hogy a kenyér ára is hetven százalékot meghaladó mértékben nőtt, majd hozzátette: sehol a környező országokban nincs ekkora mértékű áremelkedés, illetve nemzeti valuta romlás. Úgy vélte, hogy a milliárdosokból álló kormányt mindez hidegen hagyja, és tudatosan gyengítették a forintot, leértékelve a magyar emberek megtakarításait. Szerinte most a kormány mindent a szankciókra fog, hazudozik, „brüsszelezik”, és ellenségképeket gyárt ahelyett, hogy megállapodna az uniós forrás lehívása érdekében. A kormány magára hagyta az önkormányzatokat is, amikor kizárták őket a rezsikönnyítésből, pedig ők képesek a rászorultságot a legközelebbről megítélni – vélekedett. Úgy fogalmazott, hogy a szociális problémákat meg lehetne oldani, ha visszajuttatnák az extra adóbevételeknek csak a felét, de a szociális törvénnyel az Orbán-kormány az út szélén hagyja az embereket. Végül azt követelte, hogy vegyék figyelembe az önkormányzati érdekszövetségek, a szakszervezetek és az ellenzékiek javaslatait.

Válaszában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára egyetértett a képviselőben abban, hogy az embereket sok nehézség elé állítja a szankciós politika, a háborús helyzet és ezeknek a következményei.

Fontosnak nevezte, hogy az ellenzék és a kormány is empátiával álljon ehhez, és kiemelte, hogy most sokkal jobb az emberek helyzete, mint 12 évvel ezelőtt, amikor a baloldal kormányzott, és majdnem csődbe vitte az országot.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a Momentum Gyurcsánnyal kollaborál, pedig Gyurcsány-ellenes pártként érkezett a magyar politikába. Hozzátette, ő is unja a gyurcsányozást, de a baloldalon nincs más, és ameddig Gyurcsány diktál, addig muszáj erre az összefüggésre rámutatni. Fürjes Balázs szerint ez az, ami nem teszi lehetővé, hogy a momentumos képviselő tényszerű legyen, mert akkor elmondhatná, hogy mennyivel rosszabb volt a helyzet a baloldali kormányok alatt.

Felidézte, hogy a szocialisták idején alatt nőtt, míg az Orbán-kormányok alatt csökkent a munkanélküliség, elérve a szinte teljes foglalkoztatottságot, és azt is, hogy a baloldali kormányok alatt voltak a legmagasabbak a közműdíjak. Most sikerült a rezsiárakat leszorítani azzal a rezsicsökkentéssel, amit a baloldali ellenzék sosem szavazott meg, valamint nőttek a bérek és a nyugdíjak is, pedig az utóbbiból Gyurcsányék egy havit elvettek

– emlékeztetett. Az emberek érdekében benzinárstopot, az élelmiszer-infláció megfékezésért élelmiszerárstopot, emellett pedig kamatstopot vezettek be – sorolta. Az elért eredmények között hangsúlyozta a rezsicsökkentés megvédését, melyben havonta 181 ezer forinttal támogatnak minden magyar családot. Végül felhívta a figyelmet

az Eurostat legfrissebb jelentésére, melyben az áll, hogy Európában egyedül Magyarországon csökkent a gázár, és a lakosság nálunk fizet a legkevesebbet.

 

(Molnár János, magyarnemzet.hu)

 

Add tovább!

 

Megdőlt a ballib mítosz – mégsem London a második legnagyobb magyar város

Pilhál nekiment a sértődött exfideszes Bozókinak – Most Bozóki András, az első Gyurcsány-kormány kulturális minisztere tájékoztat bennünket, miért olyan élhetetlen a mai Magyarország.