in ,

Friss! Lemondott Giuseppe Conte olasz miniszterelnök

A kormányfő kedden a parlamentben jelentette be, hogy felajánlja a lemondását, amit azzal indokolt, hogy nem tud együtt dolgozni a Matteo Salvini vezettte kisebbik kormánypárttal.

Felajánlotta lemondásást Guiseppe Conte olasz miniszterelnök. A kormányfő kedden délután a római parlamentben a döntését azzal indokolta, hogy nem tud együtt dolgozni Matteo Salvinivel és az általa vezetett kisebbik kormánypárttal, a Ligával.

Mint arról mi is beszámoltunk, Olaszországban azt követően alakult ki éles ellentét a kormánykoalícióban részt vevő Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga között, hogy az előbbi az olasz felsőházban (szenátus) benyújtott egy indítványt, amely leállította volna a Torino-Lyon közötti nagysebességű vasútvonal építését, amit viszont az utóbbi támogatott. Matteo Salvini ezt követően kijelentette, hogy nincs mód a fenálló ellentétek elsimítására, ezért új választásokat kell tartani.

Conte pártfüggetlen miniszterelnökként 14 hónapig vezette az elitellenes M5S és a bevándorlásellenes Liga koalícióját, de mostanra elfogyott körülötte a levegő: Matteo Salvini bizalmatlansági indítványt intézett ellene az olasz törvényhozásban, melyről kedd este szavaztak volna, ezt megelőzendő jelentette be, hogy lemond.

Egyórás felszólalásában Conte az MTI közlése szerint szinte végig a Salvini vezette Liga döntését bírálta. Hangsúlyozta, Matteo Salvini az előrehozott választásokon való győzelmében reménykedve személyes érdekeit és saját pártját helyezte az olaszok nemzeti érdekei elé. A kormányfő emellett politikai opportunizmussal is vádolta a bevándorlásellenes politikust, kijelentve, hogy hiányzik belőle a politikai intézmények iránti felelősség. Conte szerint a Liga „beszennyezte” az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) közös kormány 14 hónapon át tartó munkáját.

Giuseppe Conte | Fotó: AFP

Az 55 éves politikus még a mai nap találkozik Sergio Mattarella olasz államfővel, akinek hivatalosan is benyújtja a lemondását. Mattarella szerdától megbeszéléseket fog folytatni a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, hogy megállapítsa, szükséges-e új választásokat kiírni. Amennyiben igen, a voksolásig ideiglenes kormány vezetheti Olaszországot.

Matteo Salvini belügyminiszterként rendkívül nagy népszerűségre tett szert, melynek legfőbb oka az, hogy szigorú migrációs politikát folytat. Nem véletlen, hogy pártja, a Liga a legerősebb politikai formációvá vált Itáliában, amely egy esetleges időközi választást követően minden bizonnyal, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttal (az elnökükkel, Giorgia Melonival készített interjúnkat IDE kattintva olvashatjátok el) karöltve kormányt alakíthatna, Salviniből pedig miniszterelnök lehetne.

(Horváth Tamás, 888.hu)

Ez bizony nem vonaglás, hanem a Debreceni Virágkarnevál – Fantasztikus galéria

Ez nem libsiknek való volt! Pazar látvány és zeneorgia! Ákos, Ismerős Arcok, Ignite, és az István a király rockopera zenéi is felcsendültek a tűzijáték alatt – Képek