A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz került az a feljelentés, amit Tényi István tett a rendőrségen azután, hogy a sajtóban megjelent, Rákosrendező megvásárlása komoly aggályokat vet fel, különösen a főváros jelenlegi csődközeli állapotának tekintetében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz tette át Tényi István feljelentését – tudta meg a Magyar Nemzet.
Tényi Budapest gazdálkodásával, csődközeli helyzetével kapcsolatban hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és más bűncselekmény gyanújával fordult a hatósághoz.
Úgy tudjuk, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálódik. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a feljelentőtől további adatokra, információkra van szüksége a hatóságnak. A rendőrségnek összesen harminc napja van arra, hogy döntsön: megindítja a nyomozást vagy pedig elutasítja a feljelentést.
Ahogy arról már beszámoltunk, Tényi feljelentésében idézte ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, aki korábban lapunknak kifejtette, Rákosrendező területének megvásárlása kapcsán komoly kérdések merülnek fel a főváros vezetésének jogi és pénzügyi felelősségét illetően.
A legfőbb aggály az: Budapest annak ellenére döntött a rendkívül költséges vásárlás mellett, hogy a város pénzügyi helyzete katasztrofális. A költségvetés jogszerűségét a Kúria is megkérdőjelezte, ráadásul a fővárosi számla mínusz 41 milliárd forinton áll
– írta Tényi István a hatóságnak, hangsúlyozva, hogy jogilag ez a döntés felvetheti többek között a hűtlen kezelés gyanúját. Ez a bűncselekmény ugyanis akkor valósul meg, ha a vagyonkezelő szándékosan megszegi a kötelezettségeit, és ezzel vagyoni hátrányt okoz – áll a feljelentésben.
Tényi kiemelte, amennyiben bizonyítható, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a városvezetés tudatában volt a fővárosi költségvetési helyzet súlyosságának, és mégis bevállalta a Rákosrendezőre fordítandó több tízmilliárd forintos kiadást, akkor a szándékosság is megállapítható lehet.
(magyarnemzet.hu)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?