in ,

Figyelem! – Politikusbűnözők is indulnak az EP választásokon

Egy következmények nélküli ország

Ítél a nép

 

Egy következmények nélküli ország – visszhangozhat sokakban Fricz Tamás elhíresült mondása most, amikor jó néhány, várakozással teli év után az Alstom-ügyről is kiderült: csak a másodhegedűsök kerülnek majd a vádlottak padjára. Az ügyészség ugyan nem nevezte meg, kiket tartanak felelősnek a szocialista–szabad demokrata kormányok idején elkövetett egyik – ha nem a legnagyobb – korrupciós ügyért, de az a fordulat, miszerint „nincs közszereplő” a terheltek között, nem hagy kétséget: ez a lavina is elkerüli a rendszerváltozás utáni Magyarország legkártékonyabb politikai garnitúrájának elitjét.

A történet jól ismert, a 2-es és a 4-es metróvonalra 2006-ban beszerzett francia Alstom metrókocsik ügyében még 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átvilágította a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket. De az Alstom-ügy az OLAF, az unió csalás elleni hivatalának figyelmét is felkeltette. Az ÁSZ jelentése szerint a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte a 4-es metró beruházása miatt. Voltak azonban néhányan, akiknek ez a hátrány az előnyére vált. Hogy kinek és mennyire, sajnos nem derül ki azokból a levelekből, amelyeket a brit hatóságok gyűjtöttek össze az ügy külföldi szálának nyomozása közben.

A lapunk által bemutatott e-mailekben az egykori BKV-vezér, Aba Botond neve mellett előkerül Puch Lászlóé, az MSZP volt pártpénztárnokáé, Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszteré, akárcsak az államtitkáráé, Garamhegyi Ábelé és a szintén liberálispárti Matyi Lászlóé, akinek jó rálátása volt a kisebbik kormánypárt pénzügyeire. A jelek szerint az ügy kulcsszereplője a szocialista exkormányfő, Medgyessy Péter bizalmasa és üzlettársa, Toll Károly volt.

Arról is írtunk, hogy egy Medgyessyhez köthető cég 2006-ban, a 2-es és a 4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom metrókocsik szerződésének megkötése után, tanácsadás címén akkori áron 180 millió forintnak megfelelő eurót kapott a társaságtól. A pénz egy része végül – ajándékként felcímkézve – Medgyessy feleségének bankszámláján landolt. És akkor ezek után ismételjük meg, ízlelgessük: a vádlottak között nincs közszereplő. A 2010-ben milliók által várt, remélt nagy igazságtétel, úgy tűnik, ezúttal is elmarad. A Bajnai-, Demszky-, Gyurcsány- és Medgyessy-félék valahogy mindig megússzák. S mi azzal vigasztalódhatunk, hogy politikai értelemben legalább a többségük oda került, ahová való: karanténba, a lehető legtávolabb a kormányzásukkal járó hatalomtól.

Az Alstom-ügy mindezekkel együtt mementó, arra figyelmeztet, mire számíthatunk a balliberális pártoktól. 2019-ben, amikor két választás is lesz, különösen fontos az emlékezés és emlékeztetés. Van mire: nokiásdobozok, ingatlanpanamák, parkolási botrányok, Hajdú-Bét, Human Operator, külföldi bankszámlák, széfek és hamis papírok… Ez a baloldal múltja és jelene. (A nap leggroteszkebb vicce pedig az, hogy a DK, amelynek Gyurcsány felesége az EP-listavezetője, feltette az EP-listájára a több milliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabát, aki amúgy egy másik párt, az MSZP tagja, de Gyurcsány volt ügyvédje.)

Visszatérve az elmaradt igazságtételre, egy régi jogi axióma szerint az ítélt dolgot igaznak kell elfogadni. Nehéz tehát, de bele kell törődnünk, hogy a 2010 előtti világ politikusbűnözői – azok, aki szétlopták az országot, kiárusították a nemzetet, s mindeközben a mi kárunkra híztak – nem vagy csak a legritkább esetben és rövid ideig gyarapítják Magyarország börtönnépességét. Időről időre, négy-öt évente azonban lehetőség nyílik rá, hogy a nép is ítéletet mondjon felettük. Azt mondom, idén is ítéljünk keményen!

(Nagy Áron, magyarnemzet.hu)

Lebukott a hazaáruló Ujhelyi – Újabb titkos hangfelvétel

Bayer Zsolt miatt sírdogál a 24.hu, mert beperelte őket – Nem kellett volna hazudozni, elvtársak!