in ,

Fidesz: azonnal kezdje meg Karácsony Gergely a Lánchíd felújítását!

A Fidesz budapesti elnöke – keddi Facebook-bejegyzésében – arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy azonnal kezdje meg a Lánchíd felújítását.

Láng Zsolt azt írta, Budapest főpolgármesterének lenni megtisztelő, történelmi lehetőség, ugyanakkor sok alázatot, áldozatot és munkát követel. „Ezek a szavak nem tudom, mit jelentenek Karácsony Gergelynek, de ha hisz a hivatali esküjében, cselekedjen végre Budapest és Magyarország érdekében!” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy Karácsony Gergely sokallja a kormányzat augusztus 20-i kiadásait, s azt kéri, inkább adják oda azt a pénzt is, mert nem elég a Lánchíd felújításának támogatására a „Tarlós-időkből megörökölt” 6 milliárd forint.

Emlékeztetett, a Lánchíd a fővárosi önkormányzat tulajdona, s ez nemcsak jogokkal jár, hanem kötelességekkel is. „Például a szétmálló, lassan balesetveszélyes műtárgyak felújításának kötelezettségével. Az éves, több mint 300 milliárdos költségvetési pénz erre van” – írta.

„Ha van forrás öt főpolgármester-helyettesre, párttanácsadók és anarchista aktivisták milliós megbízásaira, párttársak brüsszeli posztolgatására 112 millióért, 1,7 milliós fizetésű PR vezetőkre, akkor a nemzet egyik szimbólumának megóvására miért nem jut?” – tette fel a kérdést a kormánypárti politikus.

MTI

(hirtv.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Most Szijjártó szívatta meg az RTL Klubot, nem kicsit! Videó

Gajdics Ottó – Szegény Budapest!