Támogatás
péntek, február 14, 2025
Támogatás
Támogatás

Fico is beszáll Orbán békemissziójába – Moszkva után Ankara és a Vatikán az úticél

0 megjegyzések 307 megtekintés

Megtorló intézkedéseket vezethet be Ukrajnával szemben Szlovákia abban az esetben, ha Kijev újév után valóban leállítja az orosz gáz tranzitját Szlovákia felé – jelentette be pénteken Robert Fico szlovák miniszterelnök egy Facebook-videóban.

„Január 1-je után megvizsgáljuk a helyzetet, és felmérjük annak lehetőségét, hogy viszonválaszt adjunk Ukrajna számára.

Ha elkerülhetetlen, akkor leállítjuk az elektromos áram szállítását Ukrajnába vagy valami más intézkedést hozunk”

– közölte Fico.

Kijev már korábban bejelentette, hogy nem fogja meghosszabbítani az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely december 31-én lejár.

A szlovák miniszterelnök közölte: az orosz gáz alternatív útvonalakon történő szállítása jelentős többletköltséggel járna. Azt is hangsúlyozta, hogy az ukrajnai tranzit leállítása az Európai Unió versenyképességét is hátrányosan érintené, becslései szerint a 27 tagállamnak az ebből adódó költségei a 120 milliárd eurót is elérhetik a következő két évben.

Zelenszkij tárgyalási pozíciója napról napra romlik
Videoüzenetében Fico Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt hibáztatta a kialakult helyzetért. Azt is mondta, hogy

Zelenszkij „érthetetlen módon” visszautasítja a tűzszünetet, és ezzel egész Ukrajnát katasztrófa felé vezeti.

A szlovák kormányfő szerint az ukrán elnök tárgyalási pozíciója napról napra romlik, és Ukrajna „hatalmas árat fog fizetni ezért a nyugati kalandért: területeket fog veszíteni és külföldi csapatok érkeznek majd az országba”.

Robert Fico vasárnap Moszkvában járt, és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt. Putyin néhány nappal később elmondta, hogy a szlovák miniszterelnök kifejezte készségét arra, hogy hazája az orosz-ukrán tárgyalások helyszínéül szolgáljon. Az orosz elnök hozzátette: Moszkva nem ellenzi ezt a felvetést.

A magyar külügy minden békére törekvő erőfeszítést támogat
A ma7.sk hírportál a fenti információkhoz hozzátette, hogy a szlovák kormányfő bejelentette, januárban hivatalos látogatásra Törökországba utazik, februárban pedig a pápával találkozik a Vatikánban. Szavai szerint mindkét útja során az ukrajnai katonai konfliktus lezárásával is foglalkozni akar. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar békemodell követendő példának számít Európában.

 

A Telex Fico moszkvai látogatása után kérdéssel fordult a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz. Arra voltak kíváncsiak, hogy mi a véleményük arról, hogy Putyin elnök szerint Robert Fico szlovák kormányfő felajánlkozott egy esetleges béketárgyalás házigazdájának. Erre Paczolay Máté külügyi szóvivő azt válaszolta, „Magyarország a kezdetektől fogva valós és érdemi béketárgyalásokat sürget, ugyanis

minél előbb ülnek tárgyalóasztalhoz a háborúzó felek, annál több emberéletet lehet megmenteni.

Mi tehát támogatunk minden, a békéért tett erőfeszítést”.

(MTI/ma7.sk)

 

 

Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.