in

FELHÍVÁS – Ne feledje igényelni a családi kedvezményt!

Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni a családi kedvezményt.

Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni a családi kedvezményt. Érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével növelten utalni. A családi adókedvezmény 2011 és 2018 között összesen mintegy 1900 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál.

Annak, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolni. Így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári  adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, az majd 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.

A kormány 2011 óta járul hozzá a gyermeknevelés költségeihez. A szülők nyolc év alatt nagyjából 1900 milliárd forinthoz jutnak a gyermek után járó adó- és járulékkedvezményekkel. A legnagyobb összeggel – majd 320 milliárd forinttal – idén számolhat a legális munkát végző 1,1 millió szülő, háromszázezer személynek pedig egy fillér adót sem kellett fizetnie.

A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33.000 forint adómegtakarítást jelent. A családoknál maradó jelentős összeg ellenére a korábbi évek tapasztalata alapján több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. Míg 2017. áprilisában mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig januárban csak 729 ezer.

A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat. Az ügyfélbarát adóhivatal legújabb szolgáltatása, az adóelőleg-nyilatkozat alkalmazás az alábbi linken érhető el: http://www.nav.gov.hu/anya

(NGM)

(forrás:www.kormany.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kaczynski: Lengyelországot eddig megfosztották attól a jogától, hogy megvédje a méltóságát

Hidvéghi Balázs – Ne tegyék hazánkat bevándorlóországgá