Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Ezt így lehet következmények nélkül??? Tordai ordas nagyot hazudott arról, hogy mit is mondott Matolcsy György a magyar gazdaságról – Itt az ideje feljelenteni

0 megjegyzések 5 megtekintés

Nem világos, hogy Tordai Bence annyira rosszindulatú, hogy szándékosan hazudott, vagy annyira ostoba, hogy nem értette meg, amit Matolcsy György az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén mondott hétfőn. Bármelyik is az igaz, Tordai Bence olyan dolgokat kürtölt szét a Facebook-oldalán, amik nagyon távol állnak a valóságtól.

A Párbeszéd politikusa olyan gondolatokat adott Matolcsy szájába, mint hogy „Magyarország válságközeli helyzetben van”, „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”, „jövőre 15-18% lesz az infláció”. A megszerzett videofelvételek szerint Matolcsy György ezzel szemben olyanokat mondott, hogy sok szempontból bajban vagyunk, ám ez nem egyedi, hiszen egész Európa bajban van. Ezen kívül Matolcsy érthetően elmondta, hogy semmiféle összeomlásról nincsen szó, az erről szóló gondolatokat pedig udvariatlannak, tapintatlannak és helytelennek tartja.

 

 

Semmilyen veszély, semmilyen fizetésképtelenség nem áll fenn. (…) A magyar gazdaság egyáltalán nem omlik össze

– mondta Matolcsy György.

Látható, hogy a baloldal számára egyszerűen az a követendő példa, ha valami rossz. A csúsztatás, pánikkeltés maradt a portfóliójuk központi eleme, mert dolgozni és gondolkodni nem szeretnek. Más szájába adni hazugságokat, majd örömtáncot járni, hogy bajt kevertek, azt viszont folyamatosan tetten érhetjük. Tordai csúsztatásai ismét önmagukért beszélnek: a szélsőbaloldali, 0 százalékos Párbeszéd bajkeverője láthatóan az ilyesmitől boldog, amikor válság van, és háború mélyíti a gondokat a szomszédunkban.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 



 

 

 

 

 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.