Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Ez veszélyes játék – Elszólta magát Macron: a francia csapatokat nem szívesen, de a „nyugati erőket” el tudná képzelni a háborúban

0 megjegyzések 44 megtekintés

Dacolva a következményekkel, Emmanuel Macron továbbra is a háborús narratívát erőlteti – írja a Magyar Nemzet. A francia elnök a legutóbbi online kampányeseményén arról beszélt, reméli, hogy a francia csapatoknak nem kell közvetlenül részt venniük az orosz–ukrán háborúban, de valószínűleg eljön egy olyan pont, amikor Oroszország túlságosan is előrenyomul Ukrajnában, akkor pedig a nyugati erőknek kell beszállni a háborúba” – jelentette ki Macron, majd hozzátette, szerinte „több fegyvert kell szállítanunk az ukránoknak, és világossá kell tennünk az oroszok és minden európai számára, hogy készen kell állnunk arra, hogy cselekedjünk az elrettentésük érdekében.”

 

 

Mint ismert, Emmanuel Macron francia elnök kész vitát nyitni egy olyan európai védelmi együttműködésről, amely a nagy hatótávolságú és rakétaelhárító fegyverek mellett nukleáris fegyvereket is érinthet.

A francia politikus azon országokra gondolt, amelyeknek vannak atomfegyvereik, vagy akiknél amerikai atomfegyverek vannak. „Tegyünk le mindent az asztalra, és nézzük meg, mi az, ami valóban hitelesen véd minket” – jelentette ki a Sorbonne-on tartott beszédében Macron, április 25-én. Mint megjegyezte: Párizs készen áll arra, hogy nagyobb mértékben járuljon hozzá a kontinens védelméhez.

 

(Mandi)

 

 





 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

     


Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.