in ,

Ez szégyen! Korrupciós botrány az Eötvös Gimnáziumban: újabb hangfelvétel került elő

Ismét nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amely arról tanúskodik, hogy komoly korrupciós esetek történhettek az Eötvös József Gimnáziumban,

 

Ismét nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amely arról tanúskodik, hogy komoly korrupciós esetek történhettek az Eötvös József Gimnáziumban, ahova pénzért vehetett föl diákokat Moss László igazgató. A korábbiakhoz hasonlóan ebben a beszélgetésben is az hangzik el, hogy 500 ezer forint lehetett a tarifa amiért fölvetethette valaki gyermekét a belvárosi középiskolába – olvasható az Origo cikkében.

 

 

Megint előkerült egy hangfelvétel, amin ezúttal egy édesanya mesél arról, miként próbálta meg rávenni Moss László igazgató, hogy 500 ezer forintot fizessen az Eötvös Gimnázium alapítványának. A Fullánk.hu által nyilvánosságra hozott beszélgetésből kiderül, hogy Moss László igazgató személyesen jelezte a gyermekét átvetetni igyekvő szülőnek, hogy csak pénzért cserébe mehetne a diák az Eötvös Gimnáziumba – írja az Origo.

Azért mentem oda, mert ismertem a tanárokat, gondoltam, hogy segítenek, mivelhogy év közbeni átjelentkezésről van szó, és akkor előjön ezzel a tarifával… Jöttem ki, és tényleg sírtam, hogy milyen világ ez, el voltam keseredve teljesen

 – meséli a hangfelvételen az édesanya, aki annak idején maga is az Eötvös Gimnáziumba járt, és – mint fogalmaz – bántalmazásként élte meg a történteket.

 

A hanganyagból az is kiderül miként viselkedett Moss László igazgató az állítólagos beszélgetés során:

Olyan volt, mint egy gép, egy robot, tehát nem volt sem magabiztos, se fölényes, hanem amikor az alapítványról beszélt, úgy lesunyta a szemét, nem nézett a szemembe, olyan sunyi volt, meg olyan gépszerű

 – emlékszik vissza az esetre a csalódott anya.

Ismeretes, nemrég került elő egy hangfelvétel, amelyen Kálmán Gábor, az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője beszélt arról, hogy hosszú évek óta félmillió forintos összegért vettek föl diákokat a belvárosi középiskolába.

Az ügy kirobbanása napján Moss László nem kívánt nyilatkozni a Mediaworks Hircentrumának riporterének. A gimnázium később kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, komoly támadás érte az iskolát, a Reáltanoda Alapítványt és Moss lászló igazgatót. Úgy fogalmaztak: „Bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz.”

Hamarosan azonban kiderülhet, mi az igazság, ugyanis az ügyben a Budapest Rendőrfőkapitányásg vesztegetés bűntett gyanúja miatt már nyomozást rendelt el.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Ezek kőkemény szavak! Pilhál Tamás Gyurcsányról: élet gerinc nélkül

Pont Feri vádolja Orbán Viktort??? 2008-ban világszerte elítélték Grúzia orosz lerohanását, ezt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nem tette meg