Oktatási- és sportkomplexumot épít a Szeged-Csanádi Egyházmegye Mórahalmon, az ehhez szükséges ingatlanokat az önkormányzat ingyenesen ajánlotta fel az egyháznak – jelentették be szeptember 19-én.
A beruházás első ütemeként két edzőpálya készül a szükséges kiszolgáló létesítményekkel, várhatóan jövő év elejére, majd további három labdarúgó pályát alakítanak ki.
A fejlesztés második szakaszában a 16 tantermes középiskolát és a hozzá kapcsolódó kollégiumot építik meg. A teljes projekt a tervek szerint három éven belül megvalósul.
Csaknem tízezer gyerek neveléséhez szükséges infrastruktúrát fejlesztenek
Nógrádi Zoltán polgármester az ingatlanok átadásáról szóló megállapodás aláírása előtt felidézte, a kormány 2018-ban nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá az egyházmegye oktatási és sportcélú fejlesztését. A beruházás célja az egyházmegye fenntartásában működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz tartozó csaknem tízezer gyerek oktatásához, tehetséggondozásához, sportolásához szükséges infrastrukturális háttér megteremtése.
A fejlesztés megvalósítása érdekében módosították a helyi építési szabályzatot, utakat jelöltek ki, közműfejlesztési programot indítottak
– tette még hozzá többek között a polgármester.
Szegeden parkerdőt alakíthatnak ki
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök elmondta, az egyházmegye a Szegeden épült Szent Gellért Fórum folytatásaként tervezte a sportpályák és köznevelési intézmény kialakítását. Azonban „méltatlan politikai támadások indultak” a projekt és az egyházmegye ellen. A lakosság egy része is tiltakozott, mert – az egyházi vezető szerint tévesen – úgy vélte, a beruházás következtében romlana a város levegője. Így az a döntés született: amennyiben az ehhez szükséges forrás rendelkezésre áll, a Szent Gellért Fórum melletti területet parkerdővé fejlesztik – közölte a püspök.
A Grosics Akadémia keretében több mint kétszáz szegedi fiatal sportol, edzéseikhez nem elegendőek a Szent Gellért Fórumban meglévő pályák, ezért a városban és a környező településeken kellett helyet bérelni a számukra – mutatott rá a püspök.
(Szabó Ákos, magyarepitok.hu)
Kedves Olvasóm!
Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése.
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?