Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Ez sem stadion – 156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre 2021-ben

0 megjegyzések 4 megtekintés

Az egészségügyi és a szociális szférában is többletforrások vannak a 2021-es költségvetésben, amelyet pénteken fogadhat el az Országgyűlés – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közlése szerint az egy évvel korábbi költségvetéshez viszonyítva156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre,ami 77 százalékkal haladja meg a baloldal által utoljára elfogadott egészségügyi költségvetést.

A 2020-as költségvetéshez képest

 

  • az oktatás terén 80 milliárd forint körüli,
  • a nyugellátásoknál 127 milliárd forint,
  • a kulturális területen 26 milliárd forint,
  • míg a szociális területen 41 milliárd forint a többlet

– fűzte hozzá a parlamenti államtitkár.

 

 

 

Mint mondta, egy olyan költségvetést kellett előkészíteni, amely egy válságos gazdasági helyzetből való kivezetés, az újbóli növekedés költségvetése, mindezt úgy,hogy fenn kell tartani a járványügyi készültséget, és a családok támogatásai sem szenvedhetnek csorbát.Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta, hogy a költségvetésa válságos idők ellenére is tartalmazza a megígért béremeléseket és a 13. havi nyugdíj visszavezetését.

 

(origo.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.