Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Ez megbolondult???? Disznószemű Vásárhelyi Mária: a kormány kifejezetten örül annak, ha elmennek Magyarországról a tehetséges emberek

0 megjegyzések 69 megtekintés

Vásárhelyi Mária szociológus volt a Klubrádió Reggeli személy című műsorának vendége. A beszélgetés természetesen leginkább a jelenlegi rendszer ekézésben merült ki, a szociológus egyebek mellett arról beszélt, hogy a hétköznapi problémák, így például a fogyasztás radikális visszaesésének elfedésére mennyire jól alkalmazza a kormányoldal az általa kitalált „morális pánikot”, amely mindig egy nagyobb veszéllyel fenyeget, minthogy az emberek azzal foglalkozzanak, mennyibe is kerül a kenyér. 

Szóba került a múlt, amelynek kapcsán Vásárhelyi azt ecsetelte, hogy az elmúlt 100-150 évben egyfajta nemzeti gőg volt ránk, magyarokra jellemző, ezért nézzük le a körülöttünk élő országokat, akik egyébként folyamatosan lehagynak minket.

Ezt a nemzeti gőgöt pedig szerinte a kormány nacionalista dumájával lehet tovább csiholni.

Vásárhelyi úgy látja, a társadalom döntő többségének nem fontos, honnan tájékozódik, az utazás is nagyon keveseknek adatik meg. A döntő többség soha nem utazik el külföldre.

 

Ez a kormány pedig kifejezetten örül annak, ha elmennek innen azok az emberek, akikben van igazán ambíció, akik tehetségesek, van igényük a szabadságra, a nyugati életformára, folytatta később.

A sajtót illetően pedig nem szabad szerinte elfelejteni, hogy a lakosság jelentős része funkcionális analfabéta, az olvasás is hatalmas erőfeszítést jelent nekik. A nyelvtudás tragikusan alacsony szintje is ennek a hatalomnak a malmára hajtja a vizet, amelyet egyébként nem érdekel, hogy mi lesz a következő generációkkal, de ma sem érdekli őket a magyar társadalom egészének a helyzete,

mert egyetlen dolog motiválja őket, minthogy saját hatalmukat bebetonozza

– fejtette ki a szociológus. Szerinte, ha a jelenlegi rendszer bukása után nem történik meg a vagyonelszámoltatás és a számonkérés, akkor tényleg vége ennek a társadalomnak. Majd megemlítette, hogy a magyar társadalom soha nem nézett szembe által elkövetett bűnökkel. Mindig másokra hárította a felelősséget.

 

 

 

(Mandi)

 

 

 

Mindenszo.hu kommentár: orvos látta már Marcsit? Ha nem, akkor gyorsan hívni kéne az ügyeletet...

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.