Krassó László, a Magyar Rádió korábbi igazgatója is nyílt levelet írt a gimnázium igazgatójához. Az intézmény korábbi tanulója, Pécs Városért díj kitüntetettje levelében erélyesebb fellépést követel Pankotai Lilivel szemben.
Kérem, találjanak egy olyan jogszabályt, amely hivatkozásul szolgálhat diákjuk kirugásához, úgy, hogy a lába se érje a földet. Hosszú újságírói pályám során, sem a rádióban, sem a tv-ben ilyen mosdatlan, ordenáré szöveget még nem hallottam. Amikor követelem eltávolítását az egyházi intézményből, eszembe jut, hogy a kommunizmus idején osztályfőnökünket Virág István tanár urat azért rugták ki 1959-ben,mert egy országjáró kirándulásunk alkalmával több templomba is bevezette az osztályát. Diáktársunkat pedig azért zárták ki Pécs összes középiskolájából, mert többszöru intő után sem viselte az intézmény egyensapkáját. Ez a buta, szennyes szájú lány olyat tett, amir nem kell különösebben indokolni a büntetés kiszabásakor. Úgy gondolom, elég hivatkozás a gimnázium hírnevének súlyos megsértése
– írja és hozzáteszi: amennyiben nem rúgják ki a lányt, visszaküldi érettségi bizonyítványát az intézménynek.
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!