in ,

Ez a rohadék már megint magyarázkodik! Jámbor András üzent Deák Dánielnek

A politikus a Facebook-oldalán azonnal kifejezte együttérzését.

Deák Dániel szerint valószínűleg a Szikra Mozgalomhoz köthető baloldali erőszakszervezet, az Antifa szimpatizánsa fenyegette meg.

 

 

Jámbor András együttérzését fejezte ki a Facebook-oldalán Deák Dánielnek. A politikus arra is reagált, hogy Deák a fenyegetéssel őt és a Szikra Mozgalmat vádolta meg. Az elemző ezen állítását visszautasította Jámbor.

„Szögezzük le: mi soha nem tennénk ilyet, hiszen nem támogatjuk az erőszak semmilyen formáját”

– írta.

A baloldali politikus bízik benne, hogy a rendőrök alapos nyomozómunkát végeznek majd. „Mindazonáltal remélem, Dániel túl van az ijedtségen, miután kiderült, hogy nem találtak bombát, és azt is remélem, hogy az általa kihívott rendőrök az ügy minden részletére kiterjedő nyomozómunkát végeznek majd, hogy kiderüljön az igazság!”

 

 

 


 

 

 

Mindenszo.hu kommentár: ezek a rohadék patkányok erőszakra uszítanak, megtörténik az erőszak, majd aztán tagadnak és magyarázkodnak. Gazemberek.

 

 

BRÉKING! Antifák akarták felrobbantani Deák Dániel lakását csőbombával!

Ennek nagyon rossz vége lesz! A kanadai Leopard 2-esek is elindultak Ukrajnába – Videó