Támogatás
hétfő, május 12, 2025
Támogatás
Támogatás

Ez a gazember már a mentőket fenyegeti – Piszcho Peti: Péter: írtam a mentőszolgálat igazgatójának, hogy feljelentjük őket

0 megjegyzések 87 megtekintés

A Tisza Párt vezetője elmondta: becsléseik szerint 15-20 ezer ember volt ott a demonstráción, szerinte egy nagyon sikeres megmozduláson vannak túl, amire az ország minden pontjáról érkeztek résztvevők. A Sorosblog tegnap 7000 főről számolt be.

Mint ismert, kiszivárgott a mentők jegyzőkönyve – Poloska Péter öngyilkosságot adott elő. Erről is kérdezték a baloldal legújabb messiását.

Szerinte ez a legalja, és úgy véli, kontraproduktívak az ilyen jellegű lejáratások vele szemben.

„Írtam a mentőszolgálat igazgatójának tegnap egy sms-t, hogy feljelentjük őket, ha ez valós mentőszolgálati papír – mert ezt nem tudjuk – és az újságot is, ami ezt megszellőztette. Bűncselekmény ilyen adatokat kiadni, vagy állítani – függetlenül attól, hogy van-e valóságalapja, vagy nincs – de beleillik a körbe” – mondta, utalva arra, hogy a rendőrségről is kiszivárgott egy vele kapcsolatos – szerinte hamisított – jelentés. Szerinte, ha egy normálisan működő demokráciában ilyen történik, akkor másnap lemond a belügyminiszter, aztán a kormányfő.

Megerősítette, feljelentést tesz a rendőrségi dokumentumok és a mentőszolgálati szivárogtatás miatt is. „Mindenki felelősségre lesz vonva, nem csak Magyar Péter ügyében, hanem az összes propagandabűncselekmény ügyében, amit elkövetnek” – szögezte le.

 

 

 




 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

     


Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.