Támogatás
szombat, október 12, 2024
Támogatás
Támogatás

Európa „legfőbb” baja: Az EP felülvizsgálja, tényleg szükség van-e az óraátállításra

a
0 komment 1 megtekintés

Az Európai Parlament képviselői csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték.

Az uniós parlament sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy a 384 igen szavazattal, 153 ellenszavazattal, 12 tartózkodással elfogadott állásfoglalás szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a széles nyilvánosság fejezi ki aggodalmát egészségi okokra hivatkozva az évente kétszer, márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt.

Rámutattak, hogyszámos tanulmány sikertelenül próbálkozott meggyőző eredményt elérni a szabályozás előnyeit illetően, negatív hatásokat azonban rendre kimutattak az emberi egészségre nézve.Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára.

Finn kezdeményezésre rendelték annak a vizsgálatát, hogy tényleg szükséges-e évente kétszer átállítani az órátFORRÁS: MTI/UJVÁRI SÁNDOR

A 2001-ben hatályba lépett jelenlegi nyári időszámításról szóló irányelv harmonizált időpontot ír elő a nyári időszámítás kezdetét és végét illetően az egész unióra vonatkozóan azzal a céllal, hogy segítse a belső piac hatékony működését.

Az Európai Bizottság január végén döntött arról, hogy információkat gyűjt arról, mi indokolhatja a nyári és a téli időszámításra, ismertebb nevén az óraátállításra vonatkozó irányelv módosítását. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a közlekedésre, az energiamegtakarításra és az emberi egészségre gyakorolt hatását mérlegelik.

Az óraátállítás kérdésének napirendre tűzését Finnország kezdeményezte azt követően, hogy állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, a jövőben tekintsen el az évi kétszeri óraátállítástól, és maradjon a nyári időszámítás.

(forrás:www.origo.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.