EURÓPA 2018-BAN: LÁZADÓKÉ A JÖVŐ
2017 során Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Csehországban, sőt – bár erről idehaza nem sok szó esett – a nem EU-tag Norvégiában is választást tartottak. Az elmúlt esztendő így lényegében egyfajta európai „szuper választási év” volt. E megméretések számtalan tanulsággal szolgálnak a magyaroknak.
HÁROM FONTOS TANULSÁG
Először is, mindegyik választáson kiemelt téma volt a tömeges illegális bevándorlás és a radikális iszlám terrorizmus. A lázadás évének első sikere épp abban keresendő, hogy a korábban tabunak számító témák immár nem korlátozták az európai átlagpolgárt semmiféle „politikailag korrekt” gondolkodási keretbe.
Igaz, hogy ezeken a választásokon több esetben is az eddigi elitek gyűjtötték a legtöbb szavazatot, de évtizedes pozíciójuk rendkívüli módon meggyengült. Minden említett országban jobban szerepeltek az előző voksoláshoz képest azok a politikai erők, amelyek a kampány során világosan beszéltek és az emberek valós problémáival foglalkoztak.
Akik bátran irányt váltottak, akár elitpozícióból is sikert tudtak elérni, mint például a Sebastian Kurz által vezetett új Osztrák Néppárt. A legtöbb esetben viszont ennél is látványosabb volt a korábban marginálisnak vélt politikai erők általános erősödése.
A bevándorlásellenes holland Szabadságpárt második helye, a nemzeti radikális Marine Le Pen bejutása a francia elnökválasztás második fordulójába, a német AfD harmadik helye vagy épp az osztrák szabadságpárt koalíciós partnerként való kormányra kerülése tükrében nehéz, konkrétan nyílt hazugság, a valóság tagadása azt állítani, hogy semmi nem változott Európában.
Másodszor, lényegében általánossá vált Nyugat-Európában a politikai bizonytalanság. Leginkább Hollandia és Németország példája mutat rá arra, hogy a gazdag nyugat-európai országok számára is több hónapig húzódó, válságos kihívást jelent a stabil kormánytöbbség kialakítása. A francia választás kapcsán más irányból tapintható a bizonytalanság.
Először az elmúlt évtizedekben kiforrott pártrendszer omlott össze, majd a „Macron-lufi” kezdett hihetetlen sebességgel ereszteni, hogy az Hollande-éra béna kacsa kormányzása után újabb öt év méla tehetetlenség felé sodródjon az ország. Ehhez képest a már említett osztrák példa részben akár pozitív is lehet, ott ugyanis legalább az év végére megszületett a koalíciós megállapodás a néppárt és a szabadságpárt között.
A cseh példa is más szempontból szolgál tanulsággal. A választáson a végül kisebbségi kormányt alakító Andrej Babis pártja győzedelmeskedett a szavazatok közel 30 százalékával úgy, hogy a voksolás második helyezettje majdnem 20 százalékponttal maradt alul.
Felmerül a kérdés, hogy nem mutatja-e többek között a cseh példa az arányos választási rendszerek teljes kudarcát? Sokan joggal gondolják abszurdnak, hogy a választások egyértelmű győztesei teljesen más történelmi helyzetre konstruált intézményes eszközök (többek között az arányos választási rendszer) miatt képtelenek érvényt szerezni a választói felhatalmazásnak.
Harmadszor, 2017-ben a megelőző év politikai földcsuszamlása és a már említett változások mellett más rengések is kipattantak a kontinensen.
A brexit mint előrengés és Donald Trump megválasztása mint a nyugati világban zajló változás valódi epicentruma után így vált élessé a katalán függetlenség kikiáltására tett kísérlet, a skótok újbóli függetlenségi törekvéseinek meglengetése vagy épp a regionális autonómia kiszélesítéséről tartott északolasz népszavazás. Mindez azért fontos, mert korábban sokan attól rettegtek, hogy az úgynevezett nacionalizmus és szeparatizmus épp a mi régiónkban ütheti fel a fejét. Ehhez képest a felsorolt három példa a nyugati eliteknek okoz heves fejfájást.
E tendenciák tükrében kifejezetten pozitív az a kivétel, ami Magyarországon tapasztalható. A politikai szempontból bizonytalanná váló európai környezetben egyértelmű versenyelőnnyé vált hazánk számára a tartós politikai stabilitás, melynek keretében a világos felhatalmazással bíró kormánypárti szövetség a választáson szerzett demokratikus legitimációjának megfelelően hatékonyan tud kormányozni.
A RÉGI MEGOLDÁSOK NEM MŰKÖDNEK
A 2017-es év fontos tanulsága volt tehát, hogy az európai átlagpolgárok meghatározó része nem az addig uralkodó pártelitek közül választott, hanem azokat a politikai erőket támogatták, amelyek a valós problémák kapcsán új megközelítést szorgalmaztak.
Mindez nem véletlen, ha figyelembe vesszük az elmúlt évek európai válságait. A gazdasági-pénzügyi krízis utóhatásai, a tömeges illegális bevándorlás és a radikális iszlám terrorizmus, az Európai Unió intézményi válsága és a brüsszeli demokráciadeficit, a brexit vagy épp egy-egy harsányabb regionális konfliktus együttesen borította fel a politikailag korrekt értelmezési keretet az Európai Unió országaiban.
E válságok immár történetük legsúlyosabb mélypontjára sodorták Brüsszelt, az emberek jelentős része elégedetlen az elittel, noha továbbra is észszerű európai együttműködést szeretne a valóban fontos területeken.
Van azonban még egy szempont, amely – részben sarkítva – az értékválság kifejezéssel írható le, és talán a már említett problémáknál is sokkal súlyosabb. Michel Houellebecq A harcmező kiterjesztése című könyvében úgy fogalmaz: „Attól, mert valaki boldog, nem biztos, hogy irigylésre méltó a boldogsága.”
A nyugati világban zajló változást sokan azért nem értik, mert a progressziótól elbódulva továbbra is képtelenek a reális helyzetértékelésre, csak jólétet és haladó boldogságot társítanak a nyugati országokhoz. Ugyanakkor, hiába gazdag még mindig Európa nyugati fele (és jórészt boldog is), az átlagpolgárok egyre szélesebb tömegei valóságos forradalmat vívnak a valódi európai értékek és – ahogy nemrég Orbán Viktor is fogalmazott – az európai életforma védelmében.
Az említett válságok 2017-re oly mértékben formálták át az átlag európai polgárok széles körének gondolkodását, hogy innen aligha van visszaút. Mivel az elitpolitizálás iránya szinte biztosan nem változik, csak a jövő kérdése, mikor lesz a politikai átalakulás még látványosabb az Európai Unióban. Aki nem ismeri fel, hogy a megváltozott körülmények között a régi megoldások nem működnek, egyre halványabb esélyekkel bír majd a jövő alakításáért zajló, borítékolhatóan kemény ütközetekben.
A lázadás évének meggyőző sikere után egyértelmű, hogy a lázadóké a jövő, azoké, akik világosan beszélnek és gondolkodnak, szeretik nemzetüket, továbbá a valódi európai értékeket és életformát védelmezik.
A KÖVETKEZŐ EGY ÉV: HARC A JÓZAN ÉSZÉRT
A közeljövő ezzel együtt sem ad okot nyugalomra, ugyanis e válságok nem oldódnak meg maguktól. Az említett többdimenziós válság elsődleges oka ráadásul épp az elitpolitizálás, amelynek egyik következménye, hogy az elit a gyengülő pozíciói miatt komoly támadásokat intéz majd a józan észt követők ellen.
Magyarország szempontjából mindennek a 2018-as választást nézve van kiemelt jelentősége. A következő három hónapban a Soros-hálózat és Brüsszel is be fog avatkozni a belpolitikai kampányba annak érdekében, hogy gyengítsék a kormánypártok pozícióit. Jövőre egyébként az olasz, a lett, a szlovén és a svéd parlamenti választásokra is érdemes figyelmet fordítani, e voksolások témái ugyanis nagyjából a 2017-es választásokon tapasztalt törésvonalak mentén zajlanak majd.
Emellett természetesen kulcsfontosságú a német kormányalakítás alakulása, ezzel párhuzamosan pedig az Európai Unió jövőjéről zajló vita újbóli felélénkülése. A tömeges illegális migrációhoz való viszony – amely folyamat erősödésére egyébként minden prognózis szerint komoly esély van 2018-ban – változatlanul fontos rendezőelv marad a kontinensen.
A politikai keretrendszeren túl gazdasági szempontból ugyancsak jól belátható a csatatér. Az ázsiai és észak-amerikai térséggel vívott versenyképességi küzdelem ma már nem egyszerűen a küszöbön áll, hanem eleve hátrányból indulunk e téren. Emellett a brexit belső piacra gyakorolt hatását csak a következő években fogja megérezni a kontinentális Európa.
Mindennek tükrében még inkább felértékelődik az a történelmi és diplomáciai siker, amely a visegrádi országok összetartása révén az elmúlt években a közép-európai politikai és gazdasági tér erősödését hozta. Számunkra a közép-európai bajtársiasság és friss dinamizmus a következő években is kulcsfontosságú igazodási pont kell hogy legyen. Ebből a szempontból különösen pozitív fejlemény az új osztrák vezetés, amely képmutatás helyett több kérdésben azonos állásponton van a V4-ekkel.
E szempontok alapján többek között az is 2018 nagy kérdése, hogy a józan ész nevében harcoló közép-európaiakhoz mely európai nemzetek csatlakoznak egy-egy választás eredménye alapján, tovább erősítve a lázadók táborát.
A szerző a Nézőpont Intézet politikai elemzője
(Fodor Csaba, magyaridok.hu)
