in ,

És akkor az MSZP gülüszemű elnöke (Tóth Bertalan) vett magának egy saját erdőt

Saját erdővel és több ingatlannal is büszkélkedhet a csokot is kiaknázó szoci pártelnök

A kormány otthonteremtési programját kritizálta, mégis felvette a csokot az MSZP elnöke Tóth Bertalan, akinek a legfrissebb vagyonnyilatkozatából az is kiderül, hogy saját erdővel, hétvégi házzal és egy pécsi ingatlannal is büszkélkedhet – derül ki a HírTV oldalán olvasható cikkből.

A Hír TV felidézte, hogy a szocialisták folyamatosan kritizálják a csokot, miközben még a szervezet elnöke is igényelte a kedvezményt. Bangóné Borbély Ildikó 2016-ban a családi otthonteremtési kedvezményt kritizálta. A szocialista képviselő szerint a csok csak a gazdagoknak elérhető. Később a kamuvideós Korózs Lajos is a csokot támadta, azt mondta, hogy a támogatás arra, hogy a gazdagok minél több lakást tudjanak venni.

A pártelnök pedig karácsonykor saját közösségi oldalán írt arról, hogy szerinte a kormány nem segít az embereknek, ám a legfrissebb vagyonbevallásából kiderült, a szocialisták vezetőjeként ő is felvette a 10 milliós támogatást. Párttársai nem akarták kommentálni elnökük csok igénylését a televíziónak. Bánki Erik, a KDNP frakcióvezetője szerint a szocialisták ezzel a lépéssel elismerték, hogy a kormány családtámogatási rendszere bárki számára elérhető.

 

Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint Tóth Bertalan egy pécsi lakóház tulajdonosa felerészben, de emellett bevallott még egy erdőt, hétvégi házat, és több pécsi ingatlant is. Az is kiderült a nyilatkozatából, hogy 2020-ban felerészben vett egy 154 négyzetméteres pécsi családi házat. Továbbá egy 3 millió forintos és egy 72 600 eurós életbiztosítása is gazdagítja.

 

 

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Sírós Vadai és a woman power – Videó

Sajtóklub: Gajdicsnak elege van, beperli az ATV-s büdös komcsikat – Gajdics sosem volt munkásőr! Videó