Támogatás
hétfő, október 14, 2024
Támogatás
Támogatás

Erről is teljesen hallgat a libsi média – Új munkáshitel: autóvásárlástól a lakhatás biztosításáig terjedhet a lehetőségek köre

A kölcsön felvételéhez nem lesz szükség a szakmunkás végzettségre.

a mindenadmin
0 komment 345 megtekintés

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány legkésőbb jövőre bevezeti az úgynevezett munkáshitelt. A kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre. 

Mindez egyben azt is jelenti, hogy a korábbi tervekkel szemben a kormány egy szélesebb körre szeretné kiterjeszteni a kedvezményes hitel lehetőségét – írta a Világgazdaság részletezve, hogy mire lehet majd költeni a hitelt és kiket érint.

Mint aláhúzták,

a munkáshitel felvételéhez nem lesz szükség a szakmunkás végzettségre, a kölcsön a szakemberek önállósodását segíthetné, továbbá a vállalkozásuk elindításához is hozzájárulhatna.

Ahogy a cikk felidézi, június végén elsőként Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt a Világgazdaságnak egy olyan hitelprogram létrehozásáról, amely bizonyos életkor alatti, végzett szakmunkásoknak nyújtana szabad felhasználású hitelt, hogy meg tudják teremteni a legmegfelelőbb életkörülményt maguknak, illetve el tudják indítani a vállalkozásukat. Parragh ezt azzal indokolta: nem engedheti meg egy ország magának, hogy az ifjúság színe-java külföldön kezdje a pályáját. Ezt követően a kormány részéről is elhangzott az új hitel bevezetésének lehetősége.

A Világgazdaság cikke szerint a várhatóan több millió forintos szabad felhasználású kölcsön

  • lehetővé teheti a fiatal szakemberek önállósodását,
  • a mobilitásukhoz szükséges jármű megvásárlását,
  • lakóhelyük biztosítását,
  • egyéb eszközök vásárlását,
  • segíthet lakhatásuk megoldásában,
  • valamint támogatást nyújt családalapítás esetén.

Nyelvvizsgától a lakáshitelig

A kormány már eddig is kiemelten kezelte a fiatalok anyagi támogatását.

A 18 év felett aktív hallgatói jogviszonnyal igénybe vehető diákhitel mellett az állam sikeres nyelvvizsga esetén visszatéríti a vizsgadíjat a 35 év alattiaknak. Ugyanígy visszatérítik a 20 év alatti fiataloknak a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ tanfolyam és vizsga díját, maximum 25 ezer forint értékben.

 

Talán az egyik legnagyobb segítség, hogy

a 25 éves kor alatti munkavállalók mentesülnek a személyi jövedelemadó alól.

Áprilisban indult a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja. Ennek keretében amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak.

A kormány a lakásvásárlást is támogatja: a 35 év alatti, első lakást vásárlók 50 százalékos illetékkedvezményben részesülnek akkor, ha az ingatlan forgalmi értéke nem éri el a 15 millió forintot. A kedvezmény feltétele, hogy az igénylő korábban nem rendelkezett sem önálló lakástulajdonnal, sem 50 százalékot elérő tulajdoni hányaddal ingatlanban.

A 41 év alattiaknak első lakásukat vásárlásakor a lakáshitelükhöz elég 10 százalék önrészt felmutatni, ha nincs saját lakásuk vagy nem rendelkeznek 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésszel ingatlanban.

 

(Mandi)

 


Kedves Olvasóm!

Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése.

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.