A NATO pénteken közölte, hogy hétfőn megkezdi a Steadfast Noon elnevezésű éves nukleáris gyakorlatát, amelynek keretében akár 60 repülőgép is részt vesz a Belgium, az Északi-tenger és Nagy-Britannia feletti gyakorlórepüléseken, hogy az Európában állomásozó amerikai atombombák használatát gyakorolják – olvasható a Reuters cikkében.

A portálon azt írják: a nukleáris gyakorlatokra – amelyeken nem használnak éles bombákat – a fokozott feszültségek közepette kerül sor, miután
OROSZORSZÁG TÖBBSZÖR IS NUKLEÁRIS CSAPÁSOKKAL FENYEGETŐZÖTT UKRAJNÁBAN, AZT KÖVETŐEN, HOGY AZ OTTANI HARCTÉREN JELENTŐS KATONAI KUDARCOKAT SZENVEDETT.
Éles fegyvereket nem fognak használni
A Steadfast Noon valószínűleg egybeesik Moszkva saját éves nukleáris gyakorlatával, amelyet általában október végén tartanak, és amelynek során Oroszország teszteli nukleáris képességű bombázóit, tengeralattjáróit és rakétáit.A NATO SZERINT A NYUGATI HADGYAKORLATOKAT AZONBAN NEM AZ OROSZORSZÁGGAL FENNÁLLÓ LEGUTÓBBI FESZÜLTSÉGEK VÁLTOTTÁK KI.
Az október 30-ig tartó gyakorlat rutinszerű, ismétlődő kiképzési tevékenység, és nem kapcsolódik semmilyen aktuális világeseményhez”– jelentette ki honlapján a szövetség, hozzátéve, hogy éles fegyvereket nem fognak használni.
– írja az origo.hu
Mindenszo.hu kommentár: ki, és mi garantálja, hogy nem használnak éles lőszert? Mégis, ki?
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!