in

ÉPÜL AZ ORSZÁG – Megkezdődik az észak-balatoni vakációjárat villamosítása

A Szabadbattyán-Balatonfüred közötti 64,5 kilométeres szakasz beruházásának megvannak a kivitelezői és a megfelelő forrásokat is biztosítják.

Miután az év elején elindították a 29-es számú, az észak-balatoni part mentén futó vasút villamosításának projektjét, nemrég eldőlt, hogy ki lesz a kivitelező és a forrásokat is biztosították a nagyléptékű beruházáshoz.

A Közbeszerzési Értesítő adatai szerint a négy állomás rekonstrukcióját is magába foglaló fejlesztést a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. alkotta ÉB 2018 konzorcium végezheti el mintegy nettó 23 milliárd forintból. A Magyar Közlöny legfrissebb számában pedig a projekt finanszírozásáról derültek ki részletek: a beruházás az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) támogatásával is valósulhat meg.

 

Gyorsabban lehet majd elérni a Balaton-partot

A projektben érintett vasúti szakasz a magyar vakációzók egyik legfontosabb vonalának része, az egész észak-balatoni partvonalat követő, majd Tapolca irányába északra forduló útvonalon nyaranta hatalmas a forgalom. Az új fejlesztéssel ezt gyorsítják majd fel és teszik megbízhatóbbá.

 

Magyarország vasúthálózata. A beruházás a pirossal jelölt 29-es vonal középső szakaszát érinti. (Wikimedia)

A beruházás során többek között

  • 64,5 kilométernyi vasúti vonalon 50 Hz-es, 2×2,25 kV-os váltóáramú felsővezetéket helyeznek fel,
  • felsővezeték energia távvezérlési rendszert alakítanak ki,
  • egy új villamos vontatási alállomást építenek,
  • 6 vasúti átjárót adnak át
  • és 44,6 kilométeren végeznek el szabályozási munkálatokat.

Emellett PolgárdiBalatonkeneseBalatonfűzfő és Alsóörs állomásait átépítik, 55 centiméteres magasperonokat alakítanak ki kiselemes burkolattal. Alsóörsön egy felsővezetéki járműtároló épület is elkészül, 7 állomás pedig esőbeállót kap.

(magyarepitok.hu)

NEM STADION – 2500 négyzetméteres passzívházat adott át Angyalföldön az FK Raszter

A 444 olyan hülye, hogy Robert De Niro 75. születésnapjára Al Pacino képével emlékeztek