in , ,

Eperjes Károly: mutassuk meg a Pápának is, hogy Szlovákia valójában Felvidék!

Szlovákia az Felvidék, Felvidék az meg Szlovákia.

 

Szlovákia az Felvidék, Felvidék az meg Szlovákia. Igaza van, hisz ő így fogalmaz, neki ez az identitása, nekünk meg ez. Attól még a kettő egyforma – állította Eperjes Károly Somorján.

 

Augusztus 22-én, vasárnap a Csemadok Somorjai Alapszervezete meghívására Somorján beszélt Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész. A Szent István napok keretében megtartott rendezvényen a színművész elsősorban az Eucharisztikus kongresszusról és Ferenc pápa azt követő szlovákiai látogatásáról beszélt.

Azért jön a Pápa ide, mert 2000-ben felmérést csinált a Vatikán, hogy melyik Európa legkeresztényebb állama. Az első helyen Szlovákia végezett”

– mondta. Hozzátette, hogy Szlovákiában 100 ezer katolikusra 17 kispap jutott. A második Lengyelország, ahol 100 ezer katolikusra 13, a harmadik helyen – bármily hihetetlen – Románia, ahol ugyanennyi emberre 12 kispap esett, de Románia katolikussága 83 százalékban magyar anyanyelvű.

2000-ben Magyarország 72 százaléka vallotta magát kereszténynek, 2010-ben viszont már csak 54 százalék.

az pedig egy külön téma, hogy ez az 54 százalék mennyire gyakorolja a hitét.

„Magyarország olyan, mint egy szelet kenyér: leválasztották a héját a beléről. De a héjában nagyobb a vitamin. Ha nem volnának határon túli jó keresztény katolikus családok, már lassan be kéne zárni a teológiákat odahaza. Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem, ezért van nálunk az Eucharisztikus találkozó”– véli Eperjes Károly.

Szlovákia az Felvidék, Felvidék az meg Szlovákia. Igaza van, hisz ő így fogalmaz, neki ez az identitása, nekünk meg ez. Attól még a kettő egyforma.

S előbb volt Magyarország, aztán lett Szlovákia. De ezzel nincsen baj. Örüljenek neki, hogy itt élnek. Maguk egy keresztény országban élnek” – kommentálta Eperjes Károly szlovák politikusok azon kijelentését, mely szerint Kövér László megsértette Szlovákiát, amikor szintén Somorján egy szobor avatásakor Felvidékről beszélt.

„Menjenek, menjenek magyar zászlókkal, rajta két angyallal, a régi címerünkkel. Menjenek. Ahányan csak vannak. Minden katolikus. Zászlóval. Kereszt alatt. Irány. Hát ez a módja. Majd akkor a Pápa felteszi a kérdést: hogyhogy ennyi magyar van? Igen, oda kéne menni, ahova megy, ott kéne lenni a magyaroknak. A szlovákok ott lesznek, nyugodjanak meg. S igazuk is van” – hívta fel a felvidéki magyarokat Eperjes Károly.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Már több mint 60 ezren látták a magyar katonák mentőakciójáról készült videót! Videó

Ezek gazemberek – Felperzselt föld – Karácsony és Gyurcsány az atlétikai világbajnokságot is elvenné az országtól és Budapesttől