Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem otthon vagy, Petykó! Ennek k*rva nagy következményei lesznek – így fenyegette a gyermekotthon vezetőjét Magyar Péter

0 megjegyzések 874 megtekintés

Magyar Péter szerdán Miskolcon pontosan olyan agresszívan és trágár módon viselkedett, ahogy a napokban nyilvánosságra került, korábbi eseményeken rögzített hangfelvételeken hallható volt – írta meg a Magyar Nemzet.

A Tisza Párt elnöke ezúttal egy gyermekotthon vezetőjét fenyegette meg alpári hangnemben, és minősíthetetlen stílusban beszélt a szociális dolgozókkal.

Magyar a miskolci gyermekotthont szerdán az országjárásának első állomásán látogatta meg. A Magyar Nemzet szerkesztőségéhez eljutott felvételen a Tisza Párt elnöke minősíthetetlen hangnemben beszélt az intézmény vezetőjével. Ezt mondta neki:

Igazgató asszony, nem szeretném felemelni a hangomat, elég volt ebből a stílusból. Felháborító, vérlázító, amit csinálnak, akárki parancsolja meg, és ennek k*rva nagy következményei lesznek, ebből elég volt.”

A jelenetet egy videófelvétel rögzítette, amin az látszik, hogy Magyar Péter a gyermekotthon folyosóján dühösen kiabál a dolgozókkal, hogy nyissák ki neki a hátsó ajtót. A portál szerint Magyar Péter teljesen elvesztette az önuralmát, vélhetően nem akart találkozni ismét az ellentüntetőkkel és a sajtó munkatársaival.

Szeretnék hátul kimenni!

Most már kezdek megint mérges lenni!

Utoljára mondom, szeretnék kimenni!” – ezeket a mondatokat harsogta.

 

VIDEÓ:

 

 

 

A Magyar Nemzet arról is ír, hogy Magyar Péter már a látogatása elején rendkívül feszült volt,

miután szembesült az őt váró nyugdíjasok haragjával, valamint az újságírók kérdéseivel.

A jelenlévő tudósítók szerették volna tőle megtudni, hogy ki a Soros-ügynök a Tisza Pártban, és miért viseltek háborúpárti Ukrajna-mezt a Tisza EP-képviselői.

(Mandi)

 

Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki

 

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.