in ,

Ellenzéki cica harc – Bokros Lajos: Gyurcsány átvert bennünket – Mi már csak egy kávét kérünk

Bokros Lajos szerint az ellenzéki nagy pártok le akarják „kaszálni” a kicsiket, és valójában a pénz számít nekik.

frizbi forgatás bokros lajos

Bokros Lajos: Gyurcsány átvert bennünket

A Modern Magyarország Mozgalom vezetője Facebook-oldalán Kirekesztés című jegyzetében ad hangot csalódottságának és felháborodásának, mivel szerinte a két, magát nagynak képzelő ellenzéki párt, az MSZP és a DK politikáját a kirekesztés jellemzi. Bokros Lajos bevezetőjében konkrétan Gyurcsány Ferencről ír:

Tegnap lehullt az álarc. Négy hónapi hitegetés, sőt hazudozás után a DK elnöke végre bevallotta: nem akarnak megállapodni a Modern Magyarország Mozgalommal. Szeptember elsején, a Közös Ország Mozgalom rendezvényén még ő sürgette annak azonnali bejelentését, hogy a DK és a MoMa szövetséget köt a parlamenti választásokra. Mi változott azóta? Semmi. Szándéka hamis volt, átvert bennünket 

– írja a csomagjáról elhíresült politikus. (Agórás összefogásuk dicső híréről mi is beszámoltunk: ITT és ITT.) Bokros Lajos szerint az ellenzék két nagy pártja valójában két dolgot akar:

1. Lekaszálni a kisebb pártokat: erről szól az Együtt kirekesztése, de főleg az, ahogyan az MSZP maga kezdeményezte – aztán a Fidesz örömmel megszavazta –, hogy az 1%-ot el nem érő pártok fizessék vissza a kampánytámogatást. Hallatlan gonoszság 

– méltatlankodik Bokros, és ez nem is csoda, hiszen számára az egy százalék maga az elérhetetlen messzeség. Mit akarnak még az ellenzékiek Bokros szerint?

2. Pénzt. A megélhetési politikusok túlélési stratégiájának ez elengedhetetlen része. Ha nem ülnek a parlamentben, akkor ugyanis munkanélküliek lesznek 

– mutat rá a csalódottságában kritikai húrokat pengető politikus. De nem is Bokros Lajosról lenne szó, ha az ellenzék ostorozása közben nem nevezné fasisztának a kormányt:

Mit nem akarnak? 1. Rendszerváltást. Régóta lemondtak az önkényuralom megdöntéséről és a fasisztoid kormány eltakarításáról. Nem akarják visszaállítani a jogállamot, mert jó nekik az is, ami most van. Ezért hagyták rendre figyelmen kívül a MoMa 500 napos programját

– sorolja fájó sérelmeit Bokros. Kellemetlen lehet, ha még az ellenzéki térfélen sem érdekli a kutyát se a pártprogramja.

Mit nem akarnak?  2. Demokratikus ellenzéki szövetséget. Ezért beszél a baloldal legtöbb vezetője baloldali szövetségről, baloldali programról. Mintha nem lennének konzervatív és liberális gondolkodású szavazók ebben az országban. Ők azonban róluk lemondtak

– mondja a maga és pártja kissé zavaros identitását megidézve. Nem marad más hátra neki, mint a szomorú konklúzió:

A Modern Magyarország Mozgalom keserűen veszi tudomásul, hogy a jelenlegi baloldallal nem lehet helyreállítani a demokráciát, nem lehet leváltani az önkényuralmat.

Bokros Lajos ugyanakkor megnyugtatja 0 százaléknyi híveit, ők azért nem dobják be a törülközőt:

A MoMa nem hagyja abba a küzdelmet. Kirekesztésünk után is fáradhatatlanul küzdünk a nemzet felemelkedéséért, a jogállam helyreállításáért. Önzetlenül, önfeláldozóan

– meg kell a szívnek szakadni ilyen áldozat láttán. Bokros Lajos áldozatánál csak küldetéstudata nagyobb:

A MoMa nagyvonalúan lemondott pénzről, sajtóról, országgyűlési képviseletről, amikor 2014-ben nem indult el a választásokon, nehogy rontsa az ellenzéki összefogás esélyeit. Viszont ha egy párt egymás után kétszer nem indul a választásokon, akkor azt törlik a pártok nyilvántartásából. A MoMa számára ezért nincs más út, mint indulni 2018-ban

– mártírkodik Bokros Lajos. Hiába, idén is jól alakul az ellenzéki összefogás.

 

 

(forrás:demokrata.hu)

Stoffán György – A primitív oláh akasztani akar…

HATALMAS a felháborodás – RMDSZ: Le kellene mondania a román miniszterelnöknek! – Az EU még mindig hallgat!