Támogatás
péntek, június 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Ellenzéki agresszió – Több millió forintnyi kárt okoztak a Parlament épületében

0 megjegyzések 3 megtekintés

Több millió forintnyi kár keletkezett az elmúlt hét tüntetései nyomán az Országház épületében és a Kossuth Lajos téren – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke.

 

Szilágyi Zoltán elmondta, hogy a károk összesítése jelenleg is zajlik, ezek pontos összegéről csak később tudnak információt adni.

Az eddigi felmérések alapján az Országház főbejáratánál két ólom-, továbbá több üvegablakot betörtek; a főlépcsőt több helyen festékekkel lefújták, a bronzoroszlánok és mellettük lévő kandeláberek szintén festéktől, tojásoktól szennyeződtek. A főlépcső előtti széles kordonláncok egyikét a főbejárat díszrácsozatának dobták, más részét elvitték. A Parlament falán számtalan helyen tojás- és festékszennyeződés, égésnyom keletkezett – sorolta a sajtófőnök.

Fotó: MTI Fotóbank

Az összesítésből az Országgyűlés sajtófőnöke kiemelte, hogy

az Országház előtti, nemrégiben felújított tér egészén festék- és tojásnyomok maradtak. A Kossuth-szoborcsoportot festékkel öntötték le és több helyen darabokat törtek le belőle, sőt a nemzet lobogójának árbócát is lefestették.

Széchenyi szobra.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A parkosított részek növényzetét is megrongálták, a padok egy részét festékkel fújták le, a helyükről kiszaggatott és részben összetört padokat rakásba halmozták fel. A karácsonyfát körülvevő szánkókerítést részben lebontották, 22 szánkót pótolni kellett, a díszkivilágítást pedig megszaggatták.

Az okozott károk felszámolását az Országgyűlés Hivatala azonnal megkezdte, de a teljes helyreállítás az egyedi darabok pótlásával akár hónapokig is eltarthat – tette hozzá Szilágyi Zoltán.

(Tóth Dalma, 888.hu)

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.