„A béke magyar államérdek – talán ez a legfontosabb üzenete a magyar államfő kijevi látogatásának és Zelenszkij elnökkel való találkozójának. Azok, akik gyűlölet nélkül szemlélik a magyar politikát, már régóta tudják: a magyar állam nem egyik vagy másik oldal mellett áll ki, hanem a béke pártján. Novák Katalin kijevi látogatásával ezt a gondolatot szimbolizálta és tette a világ, azon belül is a liberális nyugat számára megkerülhetetlen ténnyé. Jól jöhet ennek az igazságnak a hangsúlyozása a Visegrádi Négyek előtt, amelyeket a globalista körök szívesen megosztanának, de az EU-ban is, ahol a magyar ellenzék üzeneteinek lebutított verziójában gondolkodnak a magukat amúgy értelmesnek, okosnak és tájékozottnak gondoló emberek is Magyarországnak az ukrajnai háború elleni lépéseiről.
A magyar államfő nem újat mondott, csak hangosabban ugyanazt: Magyarország tárgyalásos békét szeretne, elítéli Oroszország agresszióját, kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, s minden erejével, sőt akár erőn felül is, segít humanitárius eszközökkel Ukrajnán. A menekültek korlátozásoktól mentes befogadása vagy a ma aláírt, 3,5 millió dolláros gabonaszállítási segítség mind ilyen. Ne feledjük: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre a szomszédjában zajló háború miatt.
Mivel Ukrajnát Oroszország támadta meg sok-sok nyugati provokáció ellenére is elfogadhatatlanul és a nyugati világ, elsősorban az Egyesült Államok védelmezi, valójában két atomhatalom áll harcban. Legalább százezer halott, legalább tízmillió menekült, s – a bombázások kárai, a gazdaság elmaradó termelése, s a buta energiaszankciók árfelhajtó hatása miatt – legalább ezermilliárd dolláros gazdasági kár a kilenc hónapja tartó háború következménye. De a helyzet az, hogy a baj még lehet ennél is nagyobb. Minden jóakaratú embernek azon kellene törnie a fejét, hogyan nézhetne ki a háborút lezáró, – ahogy a magyar köztársasági elnök fogalmazott – igazságos béke, nem azon, mi kell a háború eszkalálásához.
Egészen elképesztő, de persze nem példa nélküli, ahogy a hvg cikke a „jobboldali” Facebook-kommentelők állítólagos haragjáról ír magyar államfő kijevi vizitje kapcsán. Ehhez hasonló színvonalú és célú tartalmakat támogatott például az Action for Democracy, foglyul ejtve a magyar baloldalt. Biztos van olyan magyar, aki Oroszország háborúja iránt megértőbb, mint a magyar kormány, de mesterségesen ellentétet generálni felelőtlen hazardírozás. Valójában a magyarok túlnyomó többsége háborúellenes és békepárti, így vélhető, hogy Novák Katalin bátor és bölcs utazásával is egyetért.”
– írja Mráz Ágoston Sámuel.
[pj-news-ticker]
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!