Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Elege lett a magyaroknak: kiutasítják az országból az embercsempészeket

0 megjegyzések 5 megtekintés

Magyarországnak azért kellett meghoznia ezt a döntést az embercsempészekkel kapcsolatban, mert Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök

– így indokolta a reintegrációs őrizet kiterjesztéséről szóló döntést Rétvári Bence, amely értelmében a jogerősen kiutasított embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Az intézkedés – amely azt a célt szolgálja, hogy az embercsempészek büntetésének költségeit ne a magyar adófizetők állják –  808 fogvatartottat, többségében a Magyarországgal szomszédos államok polgárait érinti.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ugyanakkor kiemelte: ez nem a büntetés eltörlését jelenti. Amennyiben ugyanis az embercsempészek nem hagyják el Magyarországot, visszakerülnek a börtönbe

– mutatott rá.

Rétvári Bence kiemelte azt is: Brüsszel 650 milliárd forinttal, azaz több mint másfél milliárd euróval tartozik Magyarországnak, ugyanis 2015 óta ennyit költött hazánk határvédelemre. Ennek a hihetetlenül nagy összegnek eddig mindössze az egy százalékát térítették meg eddig.

 Az unió nem ad pénzt Magyarországnak sem az embercsempészek fogvatartási költségeire, sem börtönök építésére. Azt viszont elvárják, hogy a határokon elfogott külföldi embercsempészeket hazai börtönökben, a magyar adófizetők pénzéből tartsuk fogva

– mondta az államtitkár, jelezve, hogy az embercsempészettel kapcsolatos bűncselekmények miatt fogva tartottak eltartásának éves költsége több milliárd forint. Egy elítélt embercsempész pedig csaknem ötmillió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

Mint mondta, az elmúlt évek alatt a hazai börtönök az elfogott több mint kétezer embercsempész miatt túlzsúfolttá váltak. Magyarországgal szemben korábban pedig eljárásokat indítottak, arra hivatkozva, hogy embertelenek a körülmények a túlzsúfoltság miatt – idézte fel. Ennek apropóján az elsősorban a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek több milliárd forintos összértékű kártérítési pereket indítottak – tette hozzá.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.