Tartozom egy vallomással. A politikai diskurzus végtelenül színtelen porondjára egy fél évvel ezelőtt üstökösként robbant be a költőfejedelem, Gyurcsány Ferenc.
Elképesztő hasonlatai, allegorikus képei úgy szántották fel a kortárs szabadverselés állóvizét, mint tornádó az óceánok felszínét. El kell ismernem, hogy a száraz, politikai közhangulat balos leképezésének vitathatatlanul virtuóz ,,mestere” Ferenc testvér volt, aki úgy ontotta zárt ritmikájú verssorainak garmadát, mint tűzhányó a forró lávát, nos, sajnos ez a vulkáni tevékenység mindannyiunk szomorúságára mára már csak a múlt nosztalgikus emlékévé szelídült.
Pedig végtelenül szórakoztató színfoltja volt a parlamenti irodalom politikai szárnyakat bontogató irányzatának a DK poeta doctusa. Megannyi sziporkája közül, csak néhányat idéznék:
„Engedjétek játszani a gyerekeket – a magyar kormányfő múló ficam – Jönni fog egy jobb kor – ezek történelmi útonállók, piszkos alakok – mert ki nem mozdul a láncból, az láncon marad – szépen kell csinálni és mi szépen csináljuk – tudjuk és tesszük – mi összesimogatjuk a mi világunkat – kampánycafrang – nárcisztikus toporgók – együtt vagyunk, az élet győztes veszteségei – ragacsa köti a semmit – a szégyen kusza elegye fogja bemocskolni őket – nem te írod a szót, ő ír téged – visszhangtalanul kongó üresség – sodrása van a történelemnek – ficamember ezt nem érti.”
De, mi értjük Feri, te visszhangtalanul kongó üresség, te nárcisztikus toporgó.
Mi, ne félj, engedünk játszani téged, a gyereket, hogy összesimogathasd a világot. Visszhangtalanul kongó ürességünket ne hagyd nyakunkon, ne engedd, hogy nélküled a szégyenünk kusza elegyében fuldokoljunk váteszi soraid hiányában. Írj még nekünk, csináld, hogy mi lehessünk veszteséged győztesei. Írd a szót újra, a verset, a szépet, hogy mi, történelmi, útonálló piszkos alakok is részesei lehessünk sajtó alá rendezett költői lelked senkihez nem mérhető nagyszerűségének. Írj, írj, írj, mert nélküled csak ragacsa kötné bennünk a semmit. Hajolj le értünk és emelj égig bennünket ismét szabadverseid páratlan magasába.
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
